2010-05-31 19:57:11• hírek • Szatmar.ro

Újabb megyei pénz Szamosdobnak

Az áprilisban megszavazott 200.000 lejes költségvetési támogatás után, a hétfőn tartott megyei ülésen újabb támogatást voksoltak meg megyénk vezetői a községnek.

Amint arról már szóltunk, Szamosdobon épül meg megyénk hulladéklerakója. E létesítmény felépítésére a község önkormányzata 20 hektár területet biztosít a megyének. A 2005-ben elfogadott 13-as számú határozat alapján a szamosdobi helyi tanács ötven évre bérbe adta az említett területet Szatmár megyének a hulladéktározó létesítésének céljából. Amint azt Csehi Árpád Szabolcs, a megyei tanács elnöke elmondta, igen nehéz erre a célra területet találni, hiszen nem sokan hajlandóak „befogadni" a megye összes szemetét a településére, ezért hálával tartozunk Szamosdob közösségének.

Az áprilisi juttatásból a hulladéklerakóhoz építenek egy 500 méter hosszúságú utat, amivel elkerülhetik a forgalmi dugók kialakulását, míg a hétfőn megszavazott újabb 200.000 lejes összeg a Szamosdobi kultúrotthon megépítését, illetve a Paulean-i kultúrház restaurálását fedezi. Mint megtudtuk, a szamosdobiak a már említett 20 hektáros területről a pénteki napon úgy döntöttek, hogy azt a megye tulajdonába helyezik.

Csehi úgy fogalmazott, a szamosdobiak megérdemlik ezeket a költségvetési támogatásokat, nem csak a telek tulajdonjogáért cserébe - hiszen kevesebb összegért is lehetett volna ekkora telket vásárolni -, hanem azért is, mert hajlandóak voltak belemenni a hulladéklerakó építésébe is. Az eredeti tervek szerint minden egyes kiló szemét után 2 lejt kellett volna fizetni a községnek, amit természetesen a megye lakosai fizettek volna meg, azonban ennek áthidalására olyan kompromisszumot kötöttek, hogy megkapják ezt a támogatást a területért és a befogadásért cserébe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: