2010-01-17 18:07:03• hírek • Szatmár.ro

Újabb magyar prefektust iktattak be

A csíkszeredai megyeházán iktatta be Kelemen Hunor művelődési miniszter Hargita megye prefektusi tisztségébe Ladányi László Zsoltot, illetve alprefektusi tisztségébe Constantin Strujant.

A január 17-i hivatalos beiktatási ceremóniát Kelemen Hunor az Emil Boc miniszterelnök által jegyzett, a két magas rangú köztisztviselő kinevezésére vonatkozó kormányhatározat felolvasásával kezdte, amit az újonnan kinevezett prefektus és alprefektus eskütétele követett. A miniszter megköszönte a volt prefektusnak, Constantin Strujannak az elmúlt öt év munkáját. Kelemen szerint a leköszönő kormánymegbízott megpróbálta lehetőségeihez mérten betölteni tisztségét, és reményét fejezte ki, hogy ugyanígy folytatja munkáját alprefektusként is.

„Ladányi László Zsolt, Hargita megye új prefektusa nagyon nehéz időszak előtt áll, ugyanis a gazdasági válság csökkenti a mozgásterét. A 2010-es év prioritása a decentralizáció életbeléptetése kell hogy legyen, amelyhez partnerekre van szükségünk. Az RMDSZ a Demokrata-Liberális Párttal való együttműködését hosszú távra tervezi, mely koalíció a partnerségen kell hogy alapuljon. Remélem, hogy a polgárokhoz minél közelebb, a polgárok érdekeit szolgálva, minél szorosabb partnerségben fogunk tudni kormányozni" - jelentette ki Kelemen Hunor.


Ladányi László Zsolt elfoglalta prefektusi tisztségét Hargita megyében.
Ladányi László Zsolt elfoglalta prefektusi tisztségét Hargita megyében, Kelemen Hunor művelődési miniszter iktatta be


A lakosság érdekeit szolgáló partnerségen alapuló jó kapcsolatot reméli Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is az új prefektustól, illetve alprefektustól. A megye önkormányzatának elnöke megköszönte Constantin Strujannak az eddigi együttműködését, akivel még a megyei tanács alelnöki tisztségét betöltve, majd elnökként is együtt dolgoztak és jelentős eredményeket értek el.

„Remélem, hogy az elkövetkező, költségvetési megszorításokkal, leépítésekkel terhelt időszakban sikerül oly módon együttműködnünk a megújult prefektusi hivatallal, hogy biztosítani tudjuk szolgáltatásainkat a korábbi időszakhoz hasonló minőségben. Ugyanakkor a decentralizáció folyamatának életbeléptetéséhez nagyon fontos a megyei tanács, a prefektúra és az önkormányzatok szoros együttműködése, hogy a kényszerű döntések közül a lehető legkevesebb rosszat kelljen meghozni" - hangsúlyozta az elnök.

Ladányi László Zsolt prefektus együttműködéséről biztosította a megyei tanácsot és  az önkormányzatokat. „Van tennivaló a megyében. A decentralizáció meg kell, hogy történjen, és az elkövetkező időszak a gazdasági válság ellenére is fejlődő gazdaságot, nyugalmat és békét kell hozzon a megye életébe. Remélem, hogy az intézmények korrekt együttműködése a megye valamennyi állampolgárának javára fog válni" - fejtette ki az újonnan beiktatott Hargita megyei prefektus.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: