2009-04-16 11:22:18• hírek • Szatmár.ro

Újabb körforgalmak lesznek

Újabb két körforgalom létrehozásáról döntött a közlekedési bizottság.

Csütörtökön rövid megbeszélésre gyűltek össze a polgármesteri hivatal keretében működő közlekedési bizottság tagjai. A napirenden csupán négy pont szerepelt. Ezek közül a legfontosabbak két újabb körforgalom létrehozására vonatkoztak. A bizottság döntésének értelmében, mindkettőt a Károlyi úton fogják létrehozni, ugyanis két nagy beruházás fog létre jönni a zónában.

 

Az egyik körforgalom a piros-kék hipermarket utáni útszakaszon, a másik pedig a már említett hipermarket és a közelében lévő hotel közötti útszakaszon lesz.

Albu Adrian alpolgármester, a bizottság tagja a Szatmár.ro-nak elmondta, a két nagy beruházás elkészültével, várhatóan még intenzívebb lesz az autósforgalom a környéken, melyet legegyszerűbben körforgalmak létrehozásával lehet gördülékennyé tenni. A forgalom ilyen módon való átrendezéséről már hónapok óta folynak az egyeztetések - tette hozzá Albu.

Ahogyan arról már korábban tájékoztattuk olvasóinkat a Károlyi úton a németországi Lidl hipermárket és a Satan elektronikai cikkeket forgalmazó üzletlánc fog beruházni, melynek része a járda, és a bicikliút kialakítása is.

A Marasesti utca egyirányúsitásáról is döntött csütörtökön a bizottság.

Az elmúl időszakban több helyen létesítettek körforgalmat a megyeszékhelyen

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: