2010-11-26 15:34:54• hírek • Szatmár.ro

Újabb kitüntetés a Kölcseyseknek

Jövő hétfőn a nemzetközi tantárgyversenyek olimpikonjait díjazzák Bukarestben: a a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból négy diák és két tanár is elismerésben részesül.

Az Oktatásügyi Minisztérium évente díjazni szokta azokat a tanulókat és tanáraikat, akik az elmúlt iskolai tanévben kiemelkedő eredményeket értek el a nemzetközi tantárgyversenyeken.

Idén öt Szatmár megyei diák kapott meghívást, közülük négyen Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulói, így ez igen elismerésre méltó eredmény. A díjazáson az oklevél mellé pedig értékes pénzjutalomban is részesülnek tanintézményünk diákjai - mondta el portálunknak Pataki Enikő igazgató.

A diákok és felkészítő pedagógusaik a tavasszal megrendezett Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen elért eredményekért részesülnek kitüntetésben, ahol Bondici László I. Helyet ért el, felkészítõje Ványi Emese; Lakatos Tamás és Mandici Szilárd  II. Helyezett volt, Simon Erika pedig III. díjban részesült, felkészítõjük pedig Nevelits Gyöngyvér.

A diákok közül Bondici László és Lakatos Tamás még a főgimnázium tizenkettedikes, illetve tizenegyedikes tanulója, Mandici Szilárd és Simon Erika pedig már érettségizett, ők jelenleg elsőéves egyetemi hallgatók Kolozsváron.


Nevelits Gyöngyvér, Lakatos Tamás, Bondici László, Ványi Emese
Nevelits Gyöngyvér, Lakatos Tamás, Bondici László, Ványi Emese


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: