2011-02-17 15:05:56• hírek • Póti Orsolya

Festmény és grafika kíállítás nyílt

Alig telt el két hét az Alkotóházban megnyílt Fóris-tárlat óta, az Alkotóház Képzőművészek Egyesülete újabb kiállításra invitálta a szatmári közönséget.

Csütörtök délután a Szatmár Megyei Tanács Galériájában került sor a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ közreműködésével Gergely Csaba festménykiállításának és Chereches Alexandra grafikakiállításának megnyitójára. A szép számmal összegyűlt érdeklődők előtt Nagy Sándor esperes és Felician Pop méltatta a művészek jellegzetes karakterrel bíró képeit, és a Szatmár Megyei Tanács alelnöke, Adrian Stef is köszöntötte a kiállítókat.

Gergely Csaba 2009 óta a Szatmári Alkotóház Képzőművészek Egyesületének elnöke, és már 33 éve aktív tagként tevékenykedik az egyesületen belül. 1996 januárjában elkészítette a Szatmárnémeti római-katolikus Szentlélek templom számára a Keresztút sorozatot, rendbontóan grafika alakban, tus és diófapác technikával, modern megfogalmazásban. Ugyanebben az évben illusztrációkat készített a Szatmári Római Katolikus Püspökség által kibocsátott Ifjúsági énekeskönyvbe, majd 1998-ban kiadott ifjúsági imakönyv is az ő illusztrációival lett színesebb. 1998-ban a Szatmári Római Katolikus Püspökség megbízására megfestette a Szatmár megyei adorjáni templom fő oltárképét.

Több egyéni kiállítása volt Szatmárnémetiben, Nagybányán, Nagykárolyban, Zilahon, Kolozsváron és Magyarország egyes városaiban is. Kedvenc technikája az olaj, tusrajz és a szépia; szívesen alkot portrékat, csendéleteket, tájképeket és virágokat.

A tárlat két egymástól eltérő generáció művészeinek alkotásait tartalmazza, ugyanis Chereches Alexandra Crina jelenleg a Johann Ettinger Német Líceum X. osztályának tanulója, és 2009. óta tagja a Szatmári Alkotóház Képzőművészek Egyesületének.  Művészeti tanulmányait a Szatmári Művészeti Iskolában végzi Szodoray-Parádi Hajnalka irányítása alatt. Kedvelt technikája a tusrajz, a lavírozás, a szépia, de ezek mellett az akvarelleket is készít. Szívesen ábrázol városi életképeket, portrékat, elvont alakzatokat és csendéletet. Alkotásai többnyire filozofikusak.

A kiállítást, amely március 30-ig látogatható, Tamas Dacian és Kassai Tamás szintetizátoron előadott énekszámai tették még színesebbé.


Megnyílt Gergely Csaba és Alexandra chereches képzőművészeti kiállítása
Megnyílt Gergely Csaba és Alexandra chereches képzőművészeti kiállítása


Gergely Csaba festményei
Gergely Csaba festményei


Alexandra Chereches többnyire grafikáit mutatja be
Alexandra Chereches többnyire grafikáit mutatja be


Képgaléria:


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: