2009-02-20 15:25:33• hírek • Ferenczi Noémi

Kiállításmegnyitó a múzeumban

A Szatmár Megyei Múzeum és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumi Igazgatóság közös szervezésében nyílt régészeti kiállítás a múzeumban, mely a határ menti román-magyar régészeti lelőhelyeket mutatja be.

A "Régészeti lelőhelyek az államhatáron" nevet viselő kiállítást a Románia-Magyarország közös Phare CBC program keretében szervezték meg.

A.pénteki megnyitón elsőként Szőcs Péter igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, és foglalta össze röviden a határ menti lelőhelyek jelentőségét, a magyar partnerekkel való közös munka fontosságát, majd pedig a múzeum különböző osztályainak vezetői számoltak be a kutatás során talált leletekről, azok eredetéről.

A kiállított tárgyak között pénzérméket, agyagedényeket, ékszereket illetve különböző fémtárgyakat lehet szemügyre venni. A kiállított tárgyak között akad olyan is, amelyiket 7 ezer évvel ezelőtt készítették, ezek a legrégebbiek.

"A kiállításon látható leletek az újkőkori, bronzkori, germán és a szabad dákok telepeihez kötődnek, valamint egy rézkori temetőből származnak. Jövőbeli terveink egyike, hogy ezt a kiállítást a megye városaiban, a szomszédos megyékben és a határ túloldalán is bemutassuk"- magyarázta Szőcs.

A kiállítás március végéig látogatható.

Sok fiatal vett részt a pénteki megnyitón

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: