2016-07-21 16:04:18• hírek • MTI

Újabb izgalmas futam lehet Mogyoródon

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét izgalmasan alakulhat vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíj, melyet 31. alkalommal rendeznek meg a Hungaroringen, s amelyen a címvédő Lewis Hamilton és a világbajnoki pontversenyben (még) vezető csapattársa, Nico Rosberg sikere mellett akár meglepetés-győzelem is születhet.

Az idei vb újfent a két Mercedes-pilóta párharcáról szól, Hamilton gyengébben kezdett, de a legutóbbi versenyen, a Brit Nagydíjon saját közönsége előtt nyert, a német Rosberget pedig utólag 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, így harmadik lett, s előnye az összetettben egy pontra csökkent csapattársával szemben.

A 31 éves brit versenyző eddig négyszer, 2007-ben, 2009-ben, 2012-ben és 2013-ban győzött Mogyoródon, s ha az idén elsőként halad át a célvonalon, akkor a magyar pálya legsikeresebb F1-es pilótájává válik. Most ugyanis a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacherrel holtversenyben áll az örökmérleg élén.

Rosbergnek még nem sikerült nyernie a Hungaroringen, ahol tavaly honfitársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel diadalmaskodott. A Ferrari pilótája 2008-as debütálása óta először győzött Magyarországon.
A papírforma alapján a mostani magyar GP-n is Hamilton és Rosberg csatájára lehet számítani, de a Red Bull párosa, a holland Max Verstappen és a két évvel ezelőtt futamgyőztes ausztrál Daniel Ricciardo, valamint Vettel és csapattársa, a finn Kimi Räikkönen is esélyes lehet a sikerre.

Az időjárás ráadásul az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is beleszólhat a 70 körös verseny alakulásába. A meteorológiai előrejelzések szerint a hétvégén a 30-31 fokos hőség mellett záporokra, zivatarokra lehet számítani, az eső megérkezése pedig könnyedén boríthatja az időmérőre vagy a versenyre kialakított stratégiákat.

A Hungaroring újraaszfaltozása április közepére készült el, vízelvezető szegélyeket és rázóköveket is cseréltek. A pályán azóta már számos versenyt rendeztek, de a Forma-1-es pilóták így is teljesen új burkolaton versenyeznek majd a hétvégén.
"A magyar pálya valamilyen oknál fogva mindig kedvezett a vezetési stílusomnak, ráadásul nagyon sok szurkolóm van ott, úgyhogy alig várom, hogy kihajthassak a pályára" - nyilatkozta a formula1.com-on Lewis Hamilton. "Az elmúlt néhány évben nem alakultak a legsimábban a versenyeim a Hungaroringen, de most minden adott ahhoz, hogy ezen változtatni tudjak."
Rosberg azt mondta, újra nyílt a csata közte és csapattársa között, ő pedig áll a kihívás elébe.

"Alig várom, hogy összecsapjunk Magyarországon, ahol a pálya nehéz, versenyzőként komoly teszt elé állít, ugyanakkor egy olyan típusú kihívás, amelyet nagyon élvezek, úgyhogy izgalmas és remélhetőleg sikeres hétvégére számítok" - jelentette ki a 30 éves német versenyző. Daniel Ricciardo szintén kiemelte a Hungaroring nem mindennapi vonalvezetését, s szót ejtett a hőségről is: "A második szektor nagyon élvezetes, gyors egymásutánban jönnek a kanyarok, nincs idő pihenni vagy gondolkodni, el kell kapni a ritmust, s ha sikerül, akkor nagyszerűen végig lehet száguldani. A versenyhétvége általában a hosszabb szünet előtt van, a hőség miatt pedig mindig elkap a nyári hangulat."

A 31. Magyar Nagydíj első két szabadedzését pénteken 11.00 és 15.00 órakor rendezik, a harmadik gyakorlás szombaton 12.00-kor, az időmérő edzés 15.00 órakor kezdődik. A futam vasárnap 15.00 órakor rajtol el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: