2015-11-18 09:14:05• hírek • Szatmár.ro

Újabb interetnikus találkozót szervezett a MIK

A szatmárnémeti Magyar Ifjúsági Kezdeményezés „Fiatalok együtt a társadalomért" címmel interetnikus ifjúsági találkozót szervezett. A november 13-15. között zajló találkozónak a Károlyi úti Dana Hotel adott otthont, ahol a vendégül látott magyar, román, roma és német fiatalok egyaránt jól érezték magukat.

Az esemény egy a Románia Kormánya - Etnikumközi Kapcsolatokért felelős Hivatala által jóváhagyott projekt révén valósult meg, ugyanis az említett hivatal anyagi támogatást ítélhet meg olyan projektek megvalósításához, amelyeknek a kisebbségeket érintő pozitív céljai vannak.

A találkozó megnyitóján Muresan István, a szatmári Magyar Ifjúsági Kezdeményezés elnöke köszöntötte a résztvevőket majd egy idézettel  emelte ki a Romániában élő magyarok számára ünneppé nyilvánított Magyar nyelv napját. A megnyitót követően Kereskényi Gábor, jogász, a parlament képviselőházának Emberjogi, Egyházügyi és Nemzeti Kisebbségi Bizottságának titkára mutatta be a bizottság feladatkörét és tevékenységét. A kötetlen hangulat és az eredményes együttműködés megteremtésére a szervezők szórakoztató ismerkedős játékokat kezdeményeztek, amelyek feloldottak bármilyen kulturális vagy nyelvi korlátot. A találkozón részt vett közel 90 fiatal betekintést nyerhetett a különböző ifjúsági nonprofit szervezetek életébe.

Rist Gabriela a Gemeinsam német ifjúsági szervezet elnöke, Szökőcs Zsófia és Duca Darla kíséretében ismertette a szervezetük tevékenységét, a Pro Europa Romapártot Horváth Ignác, elnök és ennek Ifjúsági szervezetét Godzsa Zsolt elnök mutatta be, felvázolva a szervezet struktúráját és az általuk szervezett programokat, míg a házigazda Magyar Ifjúsági Kezdeményezést Ciac Gyöngyi, a szervezet alelnöke hozta közelebb a fiatalokhoz.

A találkozó során a fiatalok ellátogattak a Szatmár Megyei Múzeum „Civilizáció. Identitás. Multikulturalitás" címet viselő kiállítására, ahol letisztult képet alkothattak a kisebbségek közötti kulturális, népviseleti, építészeti vagy gasztronómiai különbségek szépségeiről. A találkozón Nagy Szabolcs, a Szatmár Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke - aki korábban a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács elnöke volt - arról beszélt a fiataloknak, hogy miként tudnak aktívan közéleti szerepet vállalni, hogy melyek ennek feltételei és lehetőségei.

Ressler Stefan ügyvéd, a Szatmári Német Demokrata Fórum alelnökével folytatott beszélgetés során a fiatalok megismerhették többek között a Romániában élő nemzeti kisebbségek jogait és a különböző kisebbségi jogrendszerek sajátosságait. A találkozó utolsó napján Veres Norbert bemutatta a résztvevőknek a szervezeteik számára kínálkozó pályázati és együttműködési lehetőségeket.

Az interetnikus ifjúsági találkozó remek hangulatát a jelenlévő kisebbségi csoportok néptáncbemutatóival fűszerezett multikulturális est biztosította, amely során fellépet a Gemainsam német ifjúsági egyesület néptánccsoportja, a Géresi néptánccsoport és a Pusztadaróc csillagai roma néptánccsoport.

A szervezők azt remélik, hogy az Interetnikus találkozón résztvevő közel 90 fiatal példáját követve, valamennyi Szatmár megyei lakos előítéletek nélkül tud együtt élni és a társadalmi problémákkal szemben közös erővel  tudnak fellépni.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: