2012-05-16 15:34:52• hírek • Mti

Újabb hitelmegállapodásról döntött a kormány

A román kormány elfogadta azt az megállapodást, amely szerint Bukarest egymilliárd euró hitelt kap a Világbanktól.

Ezt Victor Ponta román miniszterelnök jelentette be a szerdai kormányülés után. Kifejtette, hogy a kölcsönből - amely kiegészíti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében kötött 5,3 milliárd eurós elővigyázatossági hitelmegállapodást - a pénzügyminisztérium fedezni tudja "az esetleges hiányokat", amelyek a költségvetésben keletkezhetnek.

A kormányfő már kedden bejelentette, hogy a Világbank vezetősége várhatóan június 14-én hagyja jóvá a Romániával kötendő megállapodást. Ponta szerint eddig ez a legnagyobb hitelkeret, amit a nemzetközi pénzintézet biztosított Románia számára. Bukarest ezt az újabb hitelt is elővigyázatossági típusúnak tekinti, vagyis csak akkor nyúl hozzá, ha szüksége lesz a pénzre.

Románia egy évvel ezelőtt kötött az IMF szervezésében kétéves elővigyázatossági hitelmegállapodást, amit Románia váratlan szükséghelyzet esetén használ fel. Az 5,3 milliárdból 3,6 milliárd eurót az IMF biztosít, a többit az Európai Unió bocsátja Románia rendelkezésére.

Romániának 2009 és 2011 között 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi készenléti hitelmegállapodása volt érvényben, amit szintén az IMF szervezésében kötött.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: