2012-05-16 18:52:42• hírek • Kocsis Zoltán

Újabb három megyei projekt nyert uniós támogatást

Kedden Zilahon ült össze az Észak-Nyugati Régió Fejlesztési Tanácsa, ahol elfogadták az Fejlesztési Ügynökség tavalyi tevékenységét bemutató jelentést valamint az elmúlt fél évben megkötött szerződéseket. A Tanács döntött a tartaléklistáról nyerő pályázatokról is. Szatmár megyét Csehi Árpád megyei tanácselnök felhatalmazásával Pataki Csaba valamint Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Véron András, Tasnád polgármestere képviselte.

Az Észak-Nyugati Régió Fejlesztési Ügynökségének 2011-es jelentéséből kiderült, hogy összesen 106 projektet sikerült megvalósítani a tavaly. Ezek következtében 5672 diák tanulhat felújított iskolákban; 760 egészségügyi és 778 szociális alkalmazott végezheti munkáját modernizált keretek között; 77 pályázatot nyert kisvállalkozó összesen 362 új munkahelyet teremtett.

A jelentésből kiderült továbbá, hogy a közel 18 millió eurós költségvetési módosítások következtében jelentős összeget sikerült megspórolni. Ezt kihasználva a tartaléklistán lévő több pályázatot is sikerült megfinanszírozni. Ennek következtében Szatmár megyében sikerült uniós támogatást nyerni a Pusztadaróci Általános Iskola felújítására (1,5 millió lej), a szatmárnémeti Ion Creanga Általános Iskola hőszigetelésére (1,7 millió lej) valamint a hadadi Wesselényi Iskola bővítésére és felszerelésére (1,2 millióm lej).

Az Észak-Nyugati Régió Fejlesztési Tanácsa jóváhagyta továbbá azokat a szerződéseket, amelyeket a 2011 decembere és 2012 májusa között a Fejlesztési Ügynökség és a fejlesztési minisztérium kötött. A 73 szerződés összértéke 300 millió lej, és több is érinti Nagykárolyt illetve Szatmárnémetit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: