2018-07-23 10:47:25• hírek • Bede Emőke

Újabb fordulat a szatmárzsadányi tömegverekedés ügyében

A szatmárzsadányi romák egy csoportja hétfőn délelőtt felkereste a rendőrséget, hogy segítséget kérjenek jelenlegi helyzetükkel kapcsolatban.

A romák elmondása szerint egy másik helybéli klán folyamatosan bántalmazza őket. Ennek egy fejezete volt a vasárnap délutáni balhé is, amikor vasvillákkal és fejszékkel estek egymásnak. Az összecsapás során többen is komoly sérüléseket szenvedtek, de a szemtanúk elmondása szerint súlyosabb helyzet is kialakulhatott volna, ha nem érkeznek meg időben a rendőrség és a csendőrség különleges alakulatai, akiknek végül sikerült rendet teremteniük a helyszínen.
 

A rendőrség előtt megjelenő egyik férfi elmondása szerint a kialakult helyzet tarthatatlan, már a gyerekeiket sem merik kiengedni az utcára az állandó atrocitások miatt. A másik csoport tagjai ugyanis vagy agresszívan lépnek fel vagy drogokat kínálnak a fiataloknak. A csoport nevében szóló férfi elmondása szerint ez a csoport még csak nem is rendelkezik hivatalos dokumentumokkal, melyek alapján a településen élhetnének. Épp ezért a hatóságok segítségét kérik, ugyanis ha hamarosan nem tesznek határozott lépéseket az ügyben, akkor a vasárnapinál sokkal komolyan összetűzések is kialakulhatnak. Emellett a helyi sajtó támogatását is kérték, ugyanis szeretnék, ha jelenlegi helyzetük minél nagyobb visszhangot kapna ezzel is hatva a hatóságokra.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: