2015-03-11 13:15:56• hírek • MTI

Újabb fáraókori sírt tártak fel Luxorban

Több mint 3000 éves, gazdagon díszített fáraókori sírra lelt egy amerikai kutatócsoport az egyiptomi Luxorban, egy héttel azután, hogy a régészek egy hasonló sírt tártak fel a közelben.

A kultikus temetkezési hely tulajdonosa, Szá-Mút és felesége, Tá-Dzsá-It az egyiptomi Újbirodalom idején, a 18. dinasztia uralkodása alatt (Kr.e. 1543-1290) élt - ismertette a műemlékvédelmi minisztérium kedden kiadott közleményében, amely szerint a lelet belső falait élénk színekkel ábrázolt, a mindennapi életből kiemelt jelenetek díszítik, ritka bepillantást engedve a kor szokásaiba. A rajzok egyebek mellett a sír tulajdonosának és családjának ünnepi szertartásait jelenítik meg.

Az amerikai kutatóközpont (ARCE) munkatársainak leírása szerint a T-alakú sír egy keresztirányú csarnokból, valamint oldalkamrákból áll, és keletre fekszik a TT110-es számú sírtól, amelynek feltárásán a csoport jelenleg dolgozik. A kamrák a múltban elkövetett vandalizmus egyértelmű jeleit is viselik, látszik, hogy egyes jeleneteket és szövegeket letöröltek a falakról.

John Shearman, az ARCE társigazgatója és a kutatócsoport vezetője szerint az elmúlt egy hét feltárásai azt jelzik, hogy az elkövetkező időben számos hasonló felfedezéssel lehet számolni a környéken. A régészek egy hete az Ámon egyiptomi isten templomát őrző Amenhotepnek a sírjára bukkantak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: