2014-07-06 02:57:37• hírek • MTI

Újabb egy gólos győzelemmel elődöntős Argentína

Az argentin válogatott egygólos győzelmet aratott a belga csapat felett a brazíliai labdarúgó-világbajnokság szombati első negyeddöntőjében, ezzel a németek és a brazilok után harmadikként a legjobb négy közé jutott. Az elődöntőbe kerülés legutóbb 24 éve sikerült a dél-amerikai ország nemzeti együttesének, amely 1990-ben ezüstérmes volt.

Mindkét csapat aktívan kezdett, az argentinok azonban gyorsan megszerzett vezetésük után már inkább taktikusan, semmint lendületesen futballoztak. Történt ugyanis, hogy a 8. percben Higuaín remek helyzetfelismeréssel 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtte az eléje pattanó labdát.

A belgák igyekeztek tartani a labdát, ez egyes időszakokban sikerült is nekik, a támadásaikban azonban nem volt ötletesség, így pedig nem tudtak gólhelyzeteket kialakítani. Az argentinok bő fél óra elteltével cserére kényszerültek, a nyolcaddöntőben győzelmet érő gólt szerző Angel Di María hagyta el a pályát sérülés miatt. A félidő utolsó perceire kissé "leült" a játék, az argentinok nem kapkodtak, a belgák pedig továbbra sem voltak képesek ráerőltetni akaratukat ellenfelükre.

Nem sokat változott a játék képe a fordulást követően sem, a dél-amerikaiak az eredmény tartására törekedtek, és időnként megindultak, míg a belgák továbbra is hatástalanul szövögették támadásaikat. Az európai csapat a hajrára nagy energiákat mozgósított, de komoly helyzetig nem jutott el, így az argentinok megérdemelten győztek az összességében kevés kapura lövést hozó mérkőzésen.

Az argentinok a döntőbe jutásért a Hollandiával játszanak majd szerdán.

Negyeddöntő:
Argentína-Belgium 1-0 (1-0)
gólszerző:
Higuaín (8.)
Argentína: Sergio Romero - Pablo Zabaleta, Martin Demichelis, Ezequiel Garay, José Basanta - Lucas Biglia, Javier Mascherano - Ezequiel Lavezzi (Rodrigo Palacio, 71.), Lionel Messi, Angel Di María (Enzo Pérez, 33.)- Gonzalo Higuaín (Fernando Gago, 81.)
Belgium: Thibaut Courtois - Toby Alderweireld, Vincent Kompany, Daniel van Buyten, Jan Vertonghen - Kevin Mirallas (Dries Mertens, 60.), Axel Witsel, Marouane Fellaini - Eden Hazard (Nacer Chadli, 75.), Kevin De Bruyne - Divock Origi (Romelu Lukaku, 59.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: