2015-10-29 10:36:01• hírek • MTI

Újabb bűnvádi eljárás indul Udrea ellen

A román képviselőház szerdán engedélyezte Elena Udrea volt román idegenforgalmi és regionális fejlesztési miniszter ellen bűnvádi eljárás indítását, egyebek közt 5 millió dollár  kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.

Az eljárás mellett 193-an voksoltak, ellene 106-an - közölte Florin Paslaru képviselő, a szavazatokat számláló bizottság tagja. Az ügyészek Udrea őrizetbe vételének és letartóztatásának engedélyezését is kérték. Erről a törvényhozók külön szavaztak, és engedélyezték őrizetbe vételét, de nem járultak hozzá előzetes letartóztatásához. Udrea ártatlannak vallja magát.

A volt miniszter ellen a korrupcióellenes ügyészség akar nyomozást indítani. Egy másik ügy miatt áprilisban már vádat emeltek ellene. A mostaniban Udreát egy Fekete-tenger parti nyaralónak állami tulajdonból magántulajdonba való átjátszásával, valamint 5 millió dollár kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.

Az ügyészek azt állítják, hogy Udrea idegenforgalmi miniszterként hozzájárult egy nyaraló eladásához, amit piaci ár alatt egy hozzá közel álló személy vásárolt meg. Ezt követően megvesztegetést is elfogadott azáltal, hogy a házat az Országos Beruházási Vállalatnál állami megrendelésekkel rendelkező egyik céggel újíttatta fel ingyen.

Az ügyészek szerint a volt miniszter emellett egy üzletembertől 5 millió dollár kenőpénzt kért és kapott, hogy kijárja, a megvesztegető vállalata továbbra is kedvezményes áron kapjon áramot a Hidroelectrica román állami energiaközponttól.

A Traian Basescu volt államelnök egyik bizalmasának számító Udrea az elmúlt tíz év egyik legbefolyásosabb politikusa volt Romániában. Előbb Traian Basescu tanácsadójaként, majd a jelenlegi ellenzéki új Nemzeti Liberális Pártba (PNL) olvadt Demokrata Liberális Párt (PDL) vezető politikusaként érte el politikai pályája csúcsát. A tavalyi elnökválasztáson a román államelnöki tisztséget is megpályázta Basescu támogatásával, de ez a próbálkozása kudarccal végződött.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: