2020-06-29 08:54:56• hírek • Bede Emőke

Újabb bűnszervezetre csapott le a rendőrség. Házkutatások Szatmár megyében is

Hétfő reggel a rendőrség egy összehangolt akcióban csapott le arra a bűnszervezetre, melynek tagjait illegális dohánytermesztéssel és -kereskedelemmel gyanúsítják – adta hírül közleményében a Román Rendőrség.

A hatóság emberei Ilfov, Ialomita, Calarasi, Bákó, Prahova és Szatmár megye, valamint Bukarest területén összesen 41 házkutatást szerveztek a fentebb említett bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személyek lakhelyein.


Az ügyben szerzett információk és bizonyítékok ugyanis arra engedtek következtetni, hogy az érintett személyek egy része bűnszervezetet hozott létre, melynek tagjai a nyers dohányból forralás, különféle aromák hozzáadása általi ízesítés, majd aprítás után immár füstölhető dohányt állítottak elő. Később a csoporthoz mások is csatlakoztak, kiknek feladata elsősorban az volt, hogy az internetes felületeken reklámozzák a termékeket, majd fogadják a telefonos megrendeléseket és értékesítsék a dohányt. A füstölnivalót a fogyasztók által jól ismert márkanevekkel visszaélve kínálták eladásra, az ily módon megtévesztett vásárlóhoz pedig futárszolgálat által juttatták el az utánvétes csomagot.


A bűnszervezet tevékenysége által okozott kár megközelítőleg 1 millió euró, azaz a be nem fizetett jövedéki adó által ennyivel rövidítették meg az államkasszát. Az eset kapcsán 22 személy kihallgatását rendelték el - derül ki a közleményből.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: