2009-08-21 16:02:26• hírek • MTI

Újabb botrány Basescu körül

Egy hadiiparban tevékenykedő cégből való kilépésre kérte pénteken Traian Basescu saját testvérét, miután a sajtó megírta, hogy a vállalat a román hadsereg fegyverzetének korszerűsítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon is részt vehet.

A botrányt a Bursa című gazdasági napilap robbantotta ki. Az újság szerint Mircea Basescu, az államfő testvére júniusban csatlakozott üzlettársként a vállalkozáshoz, amelynek részvényesi körét a román hadiipar meghatározó szereplői alkotják. A lap szerint az összeférhetetlenség azért merül fel, mert Traian Basescu a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) elnöke, amelynek döntő szava van a román hadsereg fegyverbeszerzésében. 

A lap szerint az államfő testvére éppen akkor lépett be a vállalkozásba - amelyben 30 százalékos részesedést birtokol - amikor a védelmi minisztérium közbeszerzési pályázatot hirdetett két fregatt felszerelésére, a CSAT pedig a román hadsereg fegyverzetének korszerűsítéséről tárgyalt.

A pénteken megjelent cikkre Basescu szinte azonnal reagált. Az elnöki hivatal egy közleményt adott ki, amely szerint az államfő biztosítékot kapott, hogy az idén alapított cég még nem bonyolított le egyetlen tranzakciót sem. Basescu "sajnálatát fejezte ki" a kialakult helyzet miatt, és felszólította a testvérét, hogy azonnal lépjen ki a cég részvényesi köréből. Az államfő testvére szintén pénteken közölte, hogy már aláírta a kilépéshez szükséges dokumentumokat.

A vidéken tartózkodó Basescu személyesen is beszélt az ügyről újságíróknak. Kijelentette: "az ellenséggel szemben megvédheti magát, de a saját testvérével szemben ez már sokkal nehezebb".

A hadiiparban tevékenykedő cég részvényesei közül nem csak Mircea Basescu esetében merül fel az összeférhetetlenség gyanúja. Az egyik üzlettárs ugyanis éppen az a nyugalmazott tábornok, aki a román védelmi minisztérium fegyverkezési osztályának a helyettes vezetője. A román gazdasági minisztérium szintén fegyverkezési kérdésekkel foglalkozó igazgatóságának a vezetője pedig 22 éves lánya révén érintett az ügyben, ez utóbbi ugyanis szintén megtalálható a részvényesi körben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: