2018-07-04 05:58:24• hírek • MTI

Újabb borsos bírság egy székely zászló miatt

A Maros megyei ítélőtábla 42 642 lejre bírságolta meg kedden Péter Ferencet, a Maros megyei önkormányzat elnökét, amiért korábban, Szováta város polgármestereként nem volt hajlandó eltávolítani a székely zászlót a hivatalról.

Az ítélőtábla honlapján elérhető ítélet szerint az önkormányzat elnökét a Maros megyei prefektus (kormánymegbízott) fogta perbe. 2016 márciusban a Maros megyei törvényszék marasztalta el az erdélyi üdülőváros akkori polgármesterét a székely zászlónak a hivatalra való kitűzése miatt. A törvényszék Péter Ferencet a zászló eltüntetésére vonatkozó prefektusi felszólítás gyakorlatba ültetésének késleltetése miatt naponta a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összegre bírságolta. Akkor a törvényszék elutasította a prefektusnak a bírság pontos megállapítására vonatkozó kérését. 


Ezt követően az ítélőtáblán folytatódott a per, amelynek végén kedden kimondták, hogy a volt elöljárónak 42 642 lej bírságot kell kifizetnie. Péter Ferenc, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az elnöke, az ítélethirdetés után elmondta: abszurdnak és nevetségesnek tartja, hogy az Európai Unió egyik tagállamában, egy regionális közösség szimbólumának használatáért büntetik meg, ami szembemegy a szabad önkifejezés elvével. Hozzátette: Románia újra kettős mércét alkalmaz, hiszen míg például Bukovinában, ami szintén történelmi régió és nem adminisztratív terület, nem jár bírság a régió zászlójának használatáért, őt megbírságolják. Közölte: tudomásul veszi a bíróság döntését, de közösségi vezetőként azon fog dolgozni, hogy a romániai törvények egyértelműen lehetővé tegyék a kisebbségi, regionális szimbólumok használatát.


Péter Ferenc szerint a sorozatosan elveszített székelyzászlós perek pontos képet mutatnak arról, hogy Romániában mennyire tartják tiszteletben a közösségi jogokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: