2016-01-27 15:38:20• hírek • MTI

Január 27 - A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

Az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel, ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:

A hitleri Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programjáról, a "végső megoldásról" 1942 januárjában határoztak, célul tűzve ki a 11 milliós európai zsidóság teljes kiirtását. A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése "tűzben elégő áldozat", héber szinonimája a soá) mintegy kétszázezer - a nemzetiszocialisták által szintén alacsonyabb rendűnek nyilvánított - cigány, valamint homoszexuálisok, testi és szellemi fogyatékosok is áldozatul estek. A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések ötmillió és hatmillió közé teszik.

Az Auschwitz (lengyel nevén Oswiecim) melletti megsemmisítő tábort Lengyelország lerohanása után, 1940-ben állította fel az SS (Schutzstaffel - Védőosztag) parancsnoksága egy régi kaszárnyában, eredetileg lengyel foglyoknak. A kezdetben munkatáborként is működő láger bejárata felett cinikus módon tábla hirdette, hogy "A munka szabaddá tesz" (Arbeit macht frei). A törzstáborban és az 1942-ben a közeli Birkenauban (Brzezinka) létrehozott koncentrációs táborban építették fel az első gázkamrákat. Az első áldozatokat 1941 szeptemberében gázosították el ciángázzal (cyklon-B), az iparszerű népirtás 1943 márciusában négy krematórium üzembe helyezésével kezdődött meg.

Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, egy idő után az oda érkezők már számot sem kaptak, 70-75 százalékukra azonnali halál várt. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. A német katonák a birkenaui gázkamrákat felrobbantották, a foglyok zömét 1945 elején, a szovjet csapatok közeledtekor legyilkolták vagy gyalogmenetben nyugat felé indították. A tömeggyilkosság bizonyítékait igyekeztek megsemmisíteni, ezért az áldozatok számáról a mai napig sincsenek pontos adatok. Az auschwitzi múzeum hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszi a deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, többségük életét vesztette.

A tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel, a harcokban 296 szovjet katona esett el. A táborban és az altáborokban mintegy 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak. Az auschwitzi múzeum honlapja azt írja: "Paradoxon, hogy a hitleri totalitarizmus foglyainak a sztálini totalitarizmust képviselő katonák hozták el a szabadságot."

1947-ben Lengyelország az auschwitzi koncentrációs tábor helyén múzeumot létesített az áldozatok emlékére. A tábor felszabadításának napján, minden évben január 27-én szerte a világon és az auschwitzi kulturális központban is megemlékezést tartanak. Budapesten 2004 óta működik a Holokauszt Emlékközpont, amelynek udvarán, az épületet körülölelő 8 méter magas fal belső oldalán állítottak emléket a magyarországi áldozatoknak. Az első nemzetközi holokauszt-emléknapi rendezvényt 2006-ban az Országház előtt tartották az Élet Menete Alapítvány szervezésében. (A magyarországi holokauszt emléknap április 16-ára esik, miután 1944-ben azon a napon kezdődött el a magyarországi zsidók gettókba zsúfolása.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: