2012-06-16 20:00:11• hírek • Szatmár.ro

Újabb Széchenyi-vetélkedő

Az Országos Széchenyi  Kör szatmárnémeti szervezete a magyar reformkor vezéregyénisége életének és munkásságának jobb megismerése céljából, szeptember 28-án, pénteken, az idén is megrendezi a középiskolások Széchenyi-vetélkedőjét.

A vetélkedő színhelye a Református Gimnázium lesz. Témája Széchenyi főműve, a Hitel, amelynek a közgondolkozás, a nehézségeken való túljutás  és a hiteles emberi magatartás szempontjából a mához is fontos üzenete van. A kérdéseket a mű tartalmának fontosabb mondanivalója alapján állítjuk össze, de nagyvonalakban ismerni kell létrejöttének körülményeit és utóéletét is, még pontosabban  fogadtatását, visszhangját.

Akiket komolyabban érdekel Széchenyi nagyhatású gazdaság, társadalom, ország és nemzetformáló tevékenysége, azok szakítanak időt, hogy a nyári vakációban elolvassák, s talán kijegyzeteljék a Hitelt. Annál inkább, mert a belőle szerzett ismeretek a továbbtanulásban, az egyetemen és később is hasznosak lehetnek.

A  vetélkedő legjobbjai értékes díjakban részesülnek, s minden versenyző ajándékot kap. Egy-egy középiskolát háromfős csapat képviselhet, kivéve a Kölcsey Főgimnáziumot, ahonnan a diákok nagyszáma okán két csapat is benevezhet. Jelenkezni szeptember 20-ig, a 0788-715-687-es telefonszámon, vagy a sike.lajos@maszol.ro email-címen lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: