2015-02-03 17:27:37• hírek • Kocsis Zoltán

Új vezetője van az Olimpia utánpótlásképzésének

Új vezetője van hétfőtől az Olimpia utánpótlásképzésének és új menedzsere a felnőttcsapatnak. A klub vezetői a saját utánpótlásra helyeznék a felnőttcsapat alapjait és az országos szakszövetséggel együttesen egy regionális központot vizionálnak.

Ioan Campean, az Olimpia igazgatótanácsának elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, nem volt elégedett azzal, ahogy az utánpótlásban zajlottak a dolgok, ezért került sor a váltásra. „Az Olimpia egy nagyon komoly név a régióban. El kell érnünk, hogy a gyerekek ide akarjanak jönni focizni, hogy a szülők ide akarják adni gyerekeiket", jelentette ki. Ezt szolgálhatja az a döntés, hogy a gyerekekkel a klub korábbi emblematikus játékosai, Paul Levente, Paul Mihai, Ovidiu Suciu, Mircea Bolba, Dorel Ziman vagy éppen Ciprian Prodan foglalkozzanak. Az utánpótlásképzést pedig hétfőtől Dacia Nastai vezeti, elődje, Mihai Sabau pedig marad továbbra is a klub alkalmazásában utánpótlás-edzőként.

„Egyelőre zajlanak az egyeztetések, de rövid időn belül szeretnénk tisztázni, hogy kikre számíthatunk edzőként", mondta Campean. Az igazgatótanács elnöke hozzátette, szeretnének szorosabban együttműködni a sportlíceummal, valamint a magán focisulikkal, mint amilyen a Primavera, az Il Calcio vagy éppen a Juniorul.

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) területi referenseként is dolgozó Nastai elmondta, ilyen minőségében is igyekszik majd segíteni a klubot. Az FRF tavaly megválasztott új vezetőségének céljai között szerepel ugyanis nyolc regionális képzőközpont kialakítása. Egyik lehetne Szatmárnémetiben, ebből pedig komolyan profitálhatna az Olimpia is. A jelenleg az angol élvonalbeli Southamptonban szereplő Florin Gardost is felfedező Nastai kiemelte, számára nem az a fontos, hogy valamelyik korosztályos csapat megnyerjen valamilyen korosztályos tornát, kupát, hanem sokkal inkább az, hogy olyan fiatalokat tudjanak kinevelni, amelyekre a felnőttcsapat is számíthat és akik komolyabb pályafutást is képesek lehetnek befutni.

„Ahhoz, hogy regionális központ lehessünk, valamit adnunk is kell. Márpedig infrastruktúra tekintetében katasztrofálisan állunk. Mindez sokat javulna például ha a megyei tanács meg tudná vásárolni a Somesul-pályát. Ezért is kezdeményeztük ezt, reméljük, mihamarabb meg is valósult", tette hozzá Campean.

Az igazgatótanács elnöke elmondta továbbá, hogy ezentúl Ioan Gurzau látja majd el a csapatmenedzseri tisztséget. Kiemelte továbbá, hogy a jövőben igyekeznek nagyobb hangsúlyt fektetni a sorra következő ellenfelek feltérképezésében, megfigyelésében és ebben is komoly szerepet kapnak az olyan egykori játékosok, mint a sajtótájékoztatón is jelen lévő Paul Levente.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: