2010-07-21 16:25:28• hírek • Szatmar.ro

Új utakon a Nagykárolyi Victoria

Új vezetőséggel, új edzővel, nagyjából változatlan kerettel kezdenek a bajnokok.

A Láposligettel szemben elveszített osztályozó miatt a Nagykárolyi Victoria labdarúgó csapata nem jutott fel a harmadik osztályba, így a kedden összegyűlt keret idén is a negyedik ligában folytatja. Ám a megyei bajnok háza táján egy sor változás történt a nyár folyamán.

Távozott ugyanis a csapattól Papp Zsolt elnök és Tabi Zsolt vezetőedző is, valamint az általuk képviselt Union Glass vállalat is kiszállt a támogatók sorából. Ami azt jelenti, hogy a klub fenntartása a polgármesteri hivatal és Tarr Csongor vállalkozó vállaira nehezedik majd: az 1,5 milliárd régi lejes költségvetésből előző egy milliárddal veszi ki a részét.

Az egyesület elnöki tisztjét Pintér József egykori labdarúgó vette át, a felnőttcsapat szakmai irányítását pedig egykori csapattársa, Bagossy Sándor látja el.

„A korosztályos együttesekkel négy edző, Botan Marius, Gindele Gergő, Nintas Razvan és Kovács „Puha" Antal foglalkozik. Egyelőre nem célunk és nem is elvárás a harmadik liga, hanem a csapatépítés és a gyerekekkel való foglalkozás a fő szempont. Én személy szerint a fejlődést szeretném látni majd a csapat játékában, hogy meccsről-meccsre legyen valami észlelhető pozitívum a fiúk teljesítményében és hozzáállásában. Az együttes két-három évig legyen együtt, aztán akkor majd meglátjuk, milyenek lesznek a körülmények, meg tudjuk-e célozni a harmadosztályt", mondta Pintér.

Ami a keretet illeti, Hágen, Ozsváth és Dascal biztosan távozik, Fehérgyarmaton illetve Teremen folytatják pályafutásukat. Helyüket, Pintér elmondása szerint, az utánpótlás-csapat tehetségei veszik át, akik rá is szolgáltak a bizalomra, mivel a megyei bajnokság döntőjéig jutottak a tavasszal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: