2019-09-13 09:02:25• hírek • Bede Emőke

Új turistautakat alakítanak ki a Kisköves csúcs közelében

A Szatmár Megyei Hegyimentő-közszolgálat hivatalos Facebook-oldalán számolt be az örömteli hírről, mely szerint jelenleg három új turistaút kialakításán dolgoznak a Kisköves csúcs közelében, mi több, ősszel vélhetően hivatalosan is jóváhagyják, azaz homologálják ezeket.

A sárga ponttal jelzett útvonalat már letakarították, már csak az irányjelző nyilakat kell felszerelni az előzetesen kihelyezett oszlopokra, illetve fel kell még állítani a kiindulóponthoz. Az út a libegó parkolójából indul, első jelzése egy egyedülálló bükkfán látható, végállomása pedig az 1200 méter magas Kisköves csúcs. A kék háromszeggel jelzett útvonallal összekapcsolva teljesen meg lehet kerülni a megye legmagasabb pontját, sőt, az útvonalon három forrás is található, ahol megtölthetjük a kulacsainkat. A hegyimentők azonban arra intenek, hogy rossz idő esetén kerüljük el az erdős szakaszokat, ugyanis az idei év viharai már alaposan megtépázták a fákat.


A piros kereszttel jelzett útvonal Szatmár megye egyik legszebbje lesz, hiszen ennek mentén két kilátó pont is található. Mivel kialakítása még zajlik, a hegyimentők erről csak a későbbiekben, a homologizációs folyamat végén fognak újabb részleteket elárulni. A vörös sávval jelzett túraútvonalat azonban már sikerült szinte teljes mértékben letakarítani, már csak az utolsó simítások vannak hátra.


Tájékoztatásában a hegyimentő-közszolgálat közleményében abbeli reményének adott hangot, hogy az új, hamarosan jóváhagyott túraútvonalaknak köszönhetően az ország legkevésbé ismert hegyvidékét is egyre több turista fogja megismerni.









Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: