2009-06-09 15:53:09• hírek • Szatmar.ro

Új sorozatról tárgyal a FOTA

Sajtóértesülések szerint már el is keltek a kereskedelmi jogok, de Mosley hajthatatlan.

Egyre mélyül a szakadék a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a Forma1-ben szereplő csapatok érdekvédelmi szervezete, a FOTA között. Utóbbi nem ért egyet a költségcsökkentéssel és a következő szezonra vonatkozó szabálymódosításokkal, míg előző hallani sem akar kompromisszumról és kooperációról.

Max Mosley, a FIA elnöke levelet írt a FOTA tagjainak, amelyben, némileg zavaros gondolatmenettel, arra hívja fel a figyelmüket, hogy csak feltétel nélküli nevezésüket hajlandó elfogadni. „A Nemzetközi Sportszabályzat előírásai szerint csak akkor lehet változtatni a már nyilvánosságra hozott szabályokon, ha az érintett csapatok egyezségre jutottak. Lehetőség van a részvétel mellett és ellen dönteni. Részvétel esetén a feltétel nélküli nevezést várjuk el az érintettektől."

A FOTA viszont, úgy tűnik, nem hajlandó azt elfogadni, hogy semmibe veszik az ötleteiket és azt tervezi, amennyiben nem tudnak megegyezni a FIA-val, akkor kilépnek a Forma1-ből és egy új sorozatot alapítanak. A spanyol Dario AS napilap szerint ráadásul ennek már el is adták a kereskedelmi jogait a Dorna Sports-nak.

Nem csak az istállók, de a pilóták is elhagyhatják a sorozatot. A Török Nagydíj előtt a versenyzők szakszervezete tárgyalt a FOTA-val és támogatásáról biztosította a csapatokat. „Mi pilóták nagyon jól tudjuk, hogy melyik a megfelelő oldal. Tudom, hogy a következő héten valaminek történnie kell, különben elkerülhetetlen lesz a szakítás." mondta Jarno Trulli. „Jobban szeretnék bármely más sorozatban szerepelni, mint az új Forma1-ben", jelentette ki Fernando Alonso.



Alonso és a Renault elhagyhatja a Forma1-et.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: