2015-10-05 10:30:14• hírek • Kocsis Zoltán

Új standok a piacon – a huzat ellen is védenek

Még az idén hat új, hőszigetelt elemekből álló bódéval gazdagszik a 17-es lakótelep piacának berendezése. A beruházást a piacon árulók kérték, ők is finanszírozzák, a városi tanács pedig már jóváhagyta. Az illetékesek szerint a hat új kioszk a huzat ellen is véd majd.

Amióta tavaly ősszel átadták „az európai színvonalú" piacot Szatmárnémeti 17-es lakónegyedében, az ott dolgozók egyik leggyakoribb panasza a huzat volt. Mivel a csarnok mindkét vége nyitott, bizony a szél akadálytalanul „garázdálkodhat" benne. A problémára érdekes megoldást találtak ki az illetékesek, amellyel reményeik szerint sikerül majd két legyet ütniük egy csapásra.

„A piacon árulók régóta kérik, állítsunk fel néhány új bódét", árulta Cristian Bozai Voda, a piacfelügyelőséget is magába foglaló közterület-fenntartó szolgálat vezetője. „Az összesen hat piaci pavilont úgy helyezzük majd el, hogy azok lezárják a piaccsarnok hátulsó bejáratát", magyarázta a szakember.

A tervek szerint a kioszkok csak az áru feltöltésére szükséges helyet hagyják nyitva, ahol természetesen a vásárlók is ki-be tudnak majd járni. A legjobb az egészben pedig - legalábbis a polgármesteri hivatal számára -, hogy mindez egy lejébe sem kerül majd az önkormányzatnak! A bérlők ugyanis beleegyeztek, hogy több évre előre kifizetik a bérleti díjat, ezzel fedezve a beruházást.

A tervet a városi tanács már jóváhagyta, Bozai Voda szerint pedig még idén felállítják és beüzemelik a hat bódét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: