2020-08-12 11:28:11• hírek • Refszatmár.eu

Új segédlelkész szolgál a Németiben

Új segédlelkipásztor szolgál a Németi Református Egyházközségben, meg is történt a bemutatkozása.

Vasárnap a délelőtti istentisztelet Sipos Miklós keresztelői igehirdetésével kezdődött. Ezt követően Törő Attila Miklós segédlelkész a Mózes első könyve 32. részének 23-tól 31-ig terjedő versei alapján hirdette Isten Igéjét. Isten kész felszabaditani bennünket az életre. A gyógyulás kapcsolatainkban valósulhat meg. Az Ige arról beszél, hogyan történik meg ez a csoda Jákób életében, megalázta magát, bűnbánatra jutott és hagyta, hogy utolérje és legyőzze őt az Isten szerelme. Őhozzá hasonlóan mi is alázzuk meg magunkat Isten előtt, tegyük életünket Isten kezébe, és hagyjuk is ott! – biztatott az igehirdető.

A segédlelkész bemutatkozásában az alábbi Igeversekkel köszöntötte a gyülekezetet: ,,Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek, vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által.” (Róma 1,12-13) „Hiszem azt, hogy Isten egymás által fog megajándékozni bennünket, s arra vágyom, hogy egymás hite által épüljünk hitben és szeretetben. Magamról annyit, hogy székelyhídi származású vagyok. 2013-ban az Úr segítségével, sikeresen felvételt nyertem a Kolozsvári Protestáns Teológiára. 2018-ban megnősültem, ezt követően a feleségemmel Angliában önkéntes szolgálatot végeztünk, tíz hónapig. Tavaly nyáron hazaérkeztünk. A Margittai Református Egyházközségben voltam gyakornok és idén júniusban a sikeres kispapi vizsga után Szatmárnémetibe a Németi gyülekezetbe kaptam a kihelyezést. Örülök, hogy idekerültem.” – mondta Törő Attila Miklós.

Isten áldja szolgálatát!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: