2011-02-05 12:17:34• hírek • MTI

Új román politkai szövetség

Aláírásra kész a román liberálisok, konzervatívok és szociáldemokraták megállapodása, amelynek értelmében a három ellenzéki párt választási szövetségbe tömörül. A tervek szerint már szombaton hivatalosan is aláírják a pártok vezetői az új politikai szövetség megalakulásáról szóló egyezményt.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) január elején hozta létre a Jobbközép Szövetséget (ACD), amely nyomán a két párt közös parlamenti frakciót alapított az új szövetség neve alatt a román törvényhozói testületben. Eddig kérdéses volt, hogy csatlakozik-e hozzájuk a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Szociáldemokrata Párt (PSD), amelynek mérlegelnie kellett: származik-e politikai haszna az esetleges szövetkezésből, vagy éppen ellenkezőleg, többet veszít a réven, mint a vámon.

A szociáldemokraták végül minden jel szerint úgy döntöttek, hogy tető alá hozzák a nagy ellenzéki szövetséget, amely a román sajtó értesülései szerint a Szociál-liberális Szövetség (Uniunea Social-Liberala) nevet viseli majd.

Az Agerpres hírügynökség pénteki értesülései szerint a szövetség két társelnöke Victor Ponta szociáldemokrata és Crin Antonescu liberális pártelnök lesz. A szövetség közös jelölteket indít majd a jövő évben esedékes helyhatósági és parlamenti választásokon egyaránt.


Szociál-liberális Szövetség
Szociál-liberális Szövetség néven jön létre a tömörülés


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: