2013-02-15 12:51:36• hírek • MTI

Új polgári perrendtartás lépett hatályba Romániában

Hatályba lépett pénteken Romániában az új polgári perrendtartás, amely a bíróságok tehermentesítését és az eljárások időtartamának lerövidítését célozza.

Romániában az igazságszolgáltatás túlterheltsége miatt évekig tartanak a perek, becslések szerint több mint négymillió ügy vár sorára a bíróságokon.

Az új eljárásjog egyebek mellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a felek először lehetőleg hivatásos békéltetőkhöz és ne bíróságokhoz forduljanak keresetükkel, és bizonyos ügyekben - 50 ezer lej alatti értékről szóló jogvitában, fogyasztóvédelmi panaszok vagy telekhatárviták esetében - ezentúl csak akkor fogadják be a keresetet a bíróságok, ha a felek részt vettek egy ingyenes tájékoztatón, ahol ismertették velük a békéltetés lehetőségét. Romániában jelenleg ötezer hivatásos békéltető működik.

A bíróságokon százezer lej feletti értékről szóló jogviták mostantól eleve a törvényszékek (nem a bíróságok) hatáskörébe tartoznak, és az eddiginél sokkal szigorúbb feltételek között lehet majd fellebbezni. Az eljárásban rövidebb határidőket szabnak meg, a szándékos időhúzást pedig bírsággal büntetik.

Újdonság az, hogy a polgári eljárást három szakaszra osztották: egy írásos, egy vizsgálati és egy tárgyalásos szakaszra. Ennek eredményeképp - ideális esetben - nyilvános tárgyalásra már csak egyetlen alkalommal, a folyamat végén kerül sor, amely után kihirdetik a határozatot.

Az új polgári perrendtartást - amely a kényszervégrehajtásra is új szabályokat ír elő - a folyamatban lévő ügyekre nem, csak az ezután kezdődő perekre alkalmazzák. Az új eljárásjoggal párhuzamosan egy a bíróságok tehermentesítését célzó törvény is hatályba lépett Romániában, amely a 2015 végéig tartó átmeneti időszakban fokozatosan vezeti be az eljárásjog újdonságait.  
Romániában 2011 őszén lépett hatályba az új polgári törvénykönyv, és - többszöri halasztás után - egy év múlva tervezik életbe léptetni az új büntető törvénykönyvet és eljárásjogot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: