2011-04-06 08:52:02• hírek • MTI

Új párt alakul

Összegyűltek az új romániai magyar párt hivatalos bejegyzéséhez szükséges támogató aláírások - közölte kedden az MTI-vel Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke. Az új párt, az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását a Tőkés László vezette EMNT kezdeményezte.

Toró elmondta, hogy a következő napokban folytatják az aláírásgyűjtést, s ezzel párhuzamosan elkezdik az aláírási ívek ellenőrzését, mivel már összegyűlt a törvény által előírt 25 ezer aláírás. Az ügyvezető elnök nem kívánt konkrét számot közölni. "Pontos adatot csak akkor tudunk mondani, ha megtörtént az aláírási ívek ellenőrzése" - mondta Toró.  A párt alapítását kezdeményező bizottság tervei szerint április végéig benyújtják a pártalapításhoz szükséges iratokat az illetékes bukaresti bírósághoz, és remélik, hogy június végéig megszületik a bejegyzést kimondó bírósági döntés.

Toró emlékeztetett arra, hogy a román párttörvény szerint egy új politikai erő bejegyeztetéséhez 25 ezer támogató aláírásra van szükség, de előfeltétel, hogy Bukarestben és legalább 18 megyében, azok mindegyikében legkevesebb 700-an támogassák az új partot. Toró diszkriminatívnak nevezte ezt az előírást, hiszen az Erdélyi Magyar Néppárt az erdélyi magyarság ügyét akarja felvállalni, ezért regionális pártként határozza meg magát, ennek ellenére kénytelen a Kárpátokon túli megyékben is aláírásokat gyűjteni.

Toró az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy ezekben a megyékben nem érték atrocitások az aláírásgyűjtőket, és a mostani ellenőrzések nyomán derül majd ki, hogy végül mely Kárpátokon túli megyék aláírási íveit használják fel a bejegyeztetési eljárás során. Céljuk, hogy minden ív feleljen meg a formai követelményeknek, ne lehessen megtámadni azokat.

Közölte, hogy Háromszéken gyűlt össze a legtöbb aláírás, de a besztercei és a szilágysági emberek között is vannak aláírók. Toró szerint ez azt mutatja, hogy vegyes etnikai környezetben is igény van a politikai pluralizmusra, "igazi demokráciát és autonómiát zászlajára tűző párt megjelenésére".  Az Erdélyi Magyar Néppárt a harmadik politikai erő lehet Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Szász Jenő által vezetett Magyar Polgári Párt (MPP) mellett.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: