2010-12-07 12:59:07• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Programdömping a hétvégén Nagykárolyban

Az időjárás-előrejelzések szerint ugyan a hétvégéig sem köszönt be az igazi tél, havazás mindössze elszórtan lesz, az esőzés pedig csak néha enyhül valamelyest, ám a nagykárolyaikra igazi változatos és minőségi rendezvények várnak. Az eseménydömping már-már olyan, mint a téli ünnep táján, legalább így kárpótolhatjuk magunkat a hó hiányáért.

Pénteken délután 5 órától a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban a város diákklubja tart műsorral egybekötött rendezvényt, amelyen szívesen látott vendégek mindenki.

Kispályás focibajnokság lesz szombaton a nemrégiben elhunyt Hágó Árpád emlékének szentelve. A focidzsembori helyszíne az Apaserv udvarán található sportcsarnok, azaz a Iuliu Maniu Műszaki Szakközépiskola tornaterme. A novemberben elhunyt nagykárolyi RMDSZ-es tanácstag tiszteletére a bajnokság részvevői és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés - a találkozó szervezője - helyi szervezetének tagjai előbb, 11 órától a helyi református temetőbe látogatnak el, hogy a gyász koszorúit, illetve virágait elhelyezzék a sportot mindig is támogató gyógyszerész-politikus sírjánál. A kiírásban hat csapat vesz majd részt: lesz két focigárda Magyarországról, egész pontosan Polgár és Mérk településekről, a városi RMDSZ-szervezet két csapatot is indít, a MIK-es fiúk is részt vesznek a tornán, valamint egy helyi öregfiúk csapat is elindul a megmérettetésen. A mérkőzések 12 órakor kezdődnek, s vélhetően jó sokáig eltartanak, hiszen mindahány csapat megmérkőzik egymással. A meccsek időtartama kétszer tízperces lesz. Természetesen minden izgulni vágyót és érdeklődőt szívesen látnak.


A Maniu-szakközépiskola sportcsarnoka
A Maniu-szakközépiskola sportcsarnoka


Szintén szombaton, de már koradélután, egész pontosan 4 órakor kezdődik meg az immár sokadik alkalommal megszervezett nagykárolyi egyházzenei fesztivál. A mostani kórustalálkozót a Fatimai Szűz Mária-plébánia szervezi. Ennek a plébániának, illetve a templomnak a felépítése már a 70-es években szükségessé vált, hiszen ekkor épültek meg a nagykárolyi tömbháznegyedek. Ellenben csak a '89-90-es politikai fordulat után nyílt lehetőség minderre. Az építkezés egyébként 1991-ben kezdődött el Günther Tibor mérnök, a jelenlegi RMDSZ-es szenátor tervei alapján. A szentély berendezését H. Lukácsovits Magda tervezte. A templomot 1996. október 12-én szentelte fel Reizer Pál püspök, és két évre rá egyházmegyei kegytemplommá nyilvánította. 1999. augusztus 1-től plébániai rangra emelte. 1999. szeptember 23-ától a Románia Fatima-Világapostolátus központja lett. Plébános Szilágyi János.

A találkozón tizenegy kórus lép majd fel. A díszvendég a magyarországi tokaji kórus. A rendezvényen a hagyományokhoz híven mindegyik kórus mintegy megmutatja tudását - értelemszerűen az adventhez köthető énekműveket adnak majd elő -, majd a körülbelül kettőszázhúsz-harminc részvevő együtt is szolgál.

Vasárnap szintén a Szent László Közösségi Házba várják a nagykárolyiakat. Akkor is a minőségi zenéé lesz a főszerep, ám az este 7 órakor kezdődő In JazzTenso-koncerten a dzsesszrock és dzsessz-fusion stílusú muzsika szólal meg. Amint beszámoltunk róla, az In JazzTenso formáci az In Extenso együttesen alapszik. Ebben a felállásban a formáció a közönségnek első alkalommal - nem is olyan régen - az idei SamFest Jazz rendezvényen mutatkozott be. Azóta Hollandiában is megfordultak. Ritmikus és melodikus dzsesszrockzenéjük a Mezzoforte, a SpyroGira, Billy Cobham, Herbie Hancock stb., illetve egyéb, a modern dzsessz zenéjén alapul.

A banda összetétele a következő: Cserey Csaba - ütőshangszerek, Puiu Bărnuţiu - billentyűs hangszerek, Dumitru Ipate - ének, Szűcs József - dobok, Bogdan Georgescu - basszusgitár, valamint Enyedi Zsolt - szintetizátor, továbbá Góth Mihály - gitáros. A mostani koncertre speciális, zömében instrumentális műsorral készülnek.

Jegyek a helyszínen válthatók 10 lejes áron. A koncert várható időtartama 80 perc. Mindenképpen érdemesnek tűnik elmenni erre a koncertre is!


A koncert plakátja
A koncert plakátja


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: