2012-09-07 13:45:37• hírek • MTI

Erdei Zsolt meccse elmarad, de folytatja a pályafutását

A 33 profi meccsét győztesen megvívó klasszis öklöző legutóbb közel másfél éve bokszolt, s a mostani sorozatban a második meccse, amelyet sérülés miatt kénytelen lemondani.

Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok bordatörés miatt nem tudja vállalni a szeptember 29-re tervezett,  Isaac Chilemba elleni mérkőzését, de folytatni szeretné a pályafutását.

"Szeretnék bokszolni, szeretem a bunyót, szeretem, hogy ennyien mögöttem állnak. Rengetegszer segít át a nehézségeken ez a szeretet" - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a 38 éves, veretlen ökölvívó.
Erdei kedden, kesztyűzés közben szenvedett sérülést. Mint mondta, egy ártatlan szituációban, egy rossz szögben, rossz helyen betalált ütés törte el a 9-es és 10-es bordáját. Külön hangsúlyozta, hogy edzőpartnere nem akart sérülést okozni neki.

"Nem vagyok elkeseredve, mert úgy vagyok vele, hogy rengeteget tanultam ebből, s később ez még a hasznomra válik. Persze boldog sem vagyok, mert bizonyítani szerettem volna, megmutatni, hogy még mindig számolni kell velem, s meghálálni azt a rengeteg szeretet, amit kapok" - beszélt érzéseiről Erdei.

Az eset tanulságai között említette, hogy a jövőben a felkészülésre az elsőtől a utolsó pillanatig csak tökéletes körülmények között kerülhet sor, mert például a szerencsétlenül végződött kesztyűzés egyik oka az volt, hogy sparringpartnerei elhasznált, vagy az ideálisnál lényegesen kisebb unciás kesztyűkben tudtak csak ringbe lépni ellene. A budapesti kesztyűzéssel kapcsolatban saját hibáját sem felejtette el megemlíteni, ugyanis szerinte a kelleténél ő és partnerei is sokkal vehemensebben bokszoltak a ringben.

"Ha van egy edző a sarokban, biztosan szólt volna, hogy ne olyan hevesen. De a ringben máshogy viselkedik az ember, mint egyébként, ott nem kérünk és nem adunk kegyelmet, ráadásul az embert a hiúság is hajtja előre" - mondta Erdei Zsolt, hozzátéve, hogy majd ha edző lesz, erre különösen figyelni fog tanítványainál.

Az is kiderült, hogy a magyar bokszoló amerikai promótere, Lou DiBella továbbra is számít rá és azt szeretné, hogy még idén szorítóba lépjen. Klink Zoltán erőnléti edző ezzel kapcsolatban jelezte, hogy ha a sérülés időben meggyógyul, s minden más is optimálisan alakul, akkor legkorábban december közepén meccselhet.
Erdei hangsúlyozta, imádja a bokszot, és szó sincs visszavonulásról. Ugyanakkor azt érzi, hogy sokkal lassabban regenerálódik, mint fiatalabb korában, így a következő meccsek előtt valószínűleg a 12 hetesnél hosszabb felkészülésre lesz szüksége.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: