2010-06-25 00:12:59• hírek • Szatmar.ro

Új motorral készül Gyenes az RBR-re

A szatmári motoros ezúttal is ott lesz a világ legkeményebb versenyén.

A hétvégén, pontosabban szombaton Nagyszebenből indul a világ legkeményebb hardenduro versenye, a Red Bull Romaniacs, amelyen természetesen ezúttal is ott lesz az indulók között a Vectra Racing Team színeiben Gyenes Emánuel is.

A szatmári motorosról kevesen tudják, de ő az egyedüli a világon, aki eddig mind a hat kiírásban részt vett és célba is tudott érni. Expert kategóriában ráadásul ízben győzni tudott, míg a legjobbak között eddig egy hetedik és egy tizenegyedik helyezést sikerült elérnie. Miután a tavaly a Dakaron elszenvedett sérülése miatt csak az expert kategóriában indult, idén visszatért a profik közé, ahol szeretne javítani eddigi legjobb eredményén.

„A meteorológusok a jövő hét elejére esőt jósolnak, és ha ez bekövetkezik, akkor iszonyúan nehéz verseny várható, hiszen száraz időben is a legnehezebb terepe van ennek a viadalnak. Mindenesetre a profik között nincs esélyem a pódiumra, azért tudom én is a határaimat, szeretném túlszárnyalni eddigi legjobb eredményemet ebben az osztályban", mondta Mani.

Gyenes azt is elárulta, hogy a versenyre egy vadi új motorral készül, amelyből mindössze kettő van jelen pillanatban az országban. A KTM gyár 2011-es modellje egy 300 köbcentis, 2 ütemű, 6 sebességes erőforrással van ellátva, ám a szatmári motoros egyelőre nincs elragadtatva tőle.

„A hétvégi Câmpulungon rendezett endurocross bajnoki futamon már ezzel mentem, és bár megnyertem az etapot, de nem tetszett a motor. Gyengébbnek, lassúbbnak találtam, a felfüggesztése sem volt az igazi. Azon a futamon a gyorsaság volt a fő szempont, itt viszont a nehéz terepet kell majd legyűrni, és a szerelőkkel erre állítjuk be. Még a helyszínen is tesztelem két napig, aztán jöhet a verseny", mesélte Gyenes.

A világon további négy, a Red Bull Romaniacs-hez hasonló hardenduro futamot rendeznek Angliában, Olaszországban, Dél-Afrikában és Ausztriában, ám messze a romániai a legnehezebb. Itt a verseny négy napig tart, míg Ausztriában például mindössze - négy órát. A Red Bull Romaniacs-en több olyan szakasz is van például, ahol az esetleg bajba került motorosnak nem szabad segítséget nyújtani, egyedül kell megoldania a problémákat.

Az idei kiírás első napján a mezőny Nagyszeben környékén „kering", utána Petozsényig mennek, aztán onnan vissza, végül az utolsó nap ismét Szeben körül lesz a verseny távja.

A viadalon egyébként még indul egy szatmárnémeti motoros, Nagy Krisztián Dani Otillal együtt a Hobby Team osztályban áll rajthoz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: