2009-07-06 18:22:19• hírek • Parajdi Andrea

Új megyetérképek díjmentesen

Öt alkalommal, egyenként ezer darab térképet nyomtat Szatmár megye számára egy osztrák szakcég. A Megyei Tanács hétfői ülésén elfogadta az erről szóló előterjesztést.

Kolozsvári székhellyel, négy éve van jelen Romániában az az osztrák vállalat, amely Közép-Európában piacvezető a térképek készítése terén. Eddig több mint 800 régióról nyomtattak térképeket, s immár ötven romániai nagyvárossal is partnerségben állnak.

A cég munkatársai Szatmár megyét is megkeresték azzal az ajánlattal, hogy öt alkalommal díjmentesen nyomtatnak térképeket a megyéről és minden kiadáskor ezer példányt bocsájtanak rendelkezésre. Ajánlatukban hangsúlyozták, hogy a költségeket abból a pénzből fizetik majd, amelyet a térképre felkerülő cégektől kérnek.

A precíz, és minőségi körültekintéssel készülő térképek információk széles választékát tartalmazzák majd, amelyek nem csak a helyiek és a turisták számára lesznek hasznosak, hanem a gazdasági befektetőknek is megfelelő tájékoztatásul szolgálnak. A térképeket a Megyei Tanács kedve szerint helyezheti el önkormányzatokban, közintézményekben, vagy akár oktatási központokban, s amennyiben 1000 kiadványnál többet szeretnének, darabonként 10 euróért többletnyomtatást is kérhetnek.

A cég és a Megyei Tanács között létrejött egyezményben az áll, hogy ezres példányokban a térképek 2-3 évenként kerülnek kinyomtatásra úgy, hogy mindegyik kiadvány aktualizálva lesz. Ezek mellett pedig egy digitális térképet is készítenek a megyéről, amelyet a tanács hivatalos honlapján mindenki számára elérhetővé tesznek.

Figyelembe véve az ilyen jellegű tájékozódást segítő eszközök hiányát, s egy digitális térkép hasznosságát a megyei tanácsosok hétfői ülésükön elfogadták az osztrák vállalat ajánlatát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: