2009-07-03 13:09:00• hírek • Kokes János/MTI

Új magyar pártot jegyeztek be Szlovákiában

A szlovák belügyminisztérium bejegyezte a Most-Híd nevű szlovákiai pártot, amelyet a Magyar Koalíció Pártjából (MKP) kilépett parlamenti képviselők alakítottak - közölték pénteken Pozsonyban.

A Most-Híd párt alakuló gyűlését július 11-én tartják meg Révkomáromban - mondta az MTI tudósítójának Horváth Péter, a párt szóvivője. A párt bejegyzéséhez legalább 10 ezer támogatói aláírásra volt szükség. Bugár Béla, a párt egyik alapítója a hét elején jelentette be, hogy majdnem 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze, s kérték a párt hivatalos bejegyzését.
Olyan pártról van szó, amely a magyarok mellett szlovákokat is vár soraiba a pártalapítók nyilatkozatai szerint.

"Nem tudok róla, hogy lenne még egy párt, amelynek ilyen rövid időn belül ennyi aláírást sikerült összegyűjtenie. Számunkra ez bizonysága annak, hogy van igény egy olyan új pártra, amely stabil és kiszámítható, s magáénak tartja a tisztesség és a felelősség eszméit" - mondta újságíróknak Bugár. Leszögezte: azon lesznek, hogy ne okozzanak csalódást azoknak az embereknek, akik bíznak bennük.

Bugár Béla, az MKP volt elnöke és négy képviselőtársa a közelmúltban jelentette be, hogy kilépnek az MKP-ból, és Híd néven új magyar pártot alapítanak, amely szlovákokat is vár soraiba. Kilépésüket a parlamenti képviselők - Bugár Béla, Gál Gábor, A. Nagy László, Bastrnák Tibor, Nagy Zsolt - azzal indokolták, hogy nem értenek egyet az MKP mai vezetésének politikai stílusával.

Hétfői sajtóértekezletén Bugár továbbra sem tudott megnevezni olyan szlovák nemzetiségű személyeket, akik beléptek volna a Hídba. "Mindenkit, aki bízik abban, hogy szükség van erre a pártra, szívesen látunk sorainkban" - jegyezte meg a politikus. A párt programjáról azt mondta, hogy az most készül, tehát korai lenne nyilatkozni róla. Hasonlóan válaszolt arra a kérdésre is, hogy a 2010-es parlamenti választás után esetleg kivel lépne koalícióra a Híd.

Csáky Pál, az MKP elnöke úgy véli, hogy az utóbbi a szlovákiai magyarság egyetlen pártja, és az is marad. Szerinte a Híd, amelyet az MKP-ból kilépett parlamenti képviselők alakítottak, nem magyar pártként határozza meg magát.

"Nem örülünk neki, ám nem is nyugtalanít különösebben. Mi végezzük tovább a dolgunkat. Az MKP a szlovákiai magyarság egyetlen pártja, és az is marad, az új párt nem magyar pártként definiálja magát" - állítja az MKP elnöke abban az interjúban, amely fizetett hirdetésként az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban jelent meg pénteken.
Bugár Béla korábban úgy nyilatkozott, hogy ő és társai az MKP tisztségviselői által megfogalmazott bírálatokra nem fognak reagálni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: