2009-10-16 14:28:55• hírek • Ferenczi Noémi

Újabb utcákat fognak egyirányusítani

Pénteken ismét tárgyalóasztalhoz ültek a polgármesteri hivatal keretében működő közlekedési bizottság tagjai.

Az első napirendi pontban a felújított Solidaritatii lakónegyed közlekedési jelzéseinek kihelyezéséről esett szó, mivel jelenleg nincsenek megfelelő jelzőtáblák a zónában. A bizottság tagjai egyet értettek abban, hogy nem kell elsietni a döntést, hiszen kerek asztal mellett nem lehet megvitatni ilyen fontos kérdéseket, azonban jóváhagyták, hogy egy négytagú bizottság jövő héten megkezdje a környék felmérését majd ennek alapján javaslatot tegyen az irányjelzők kihelyezésének mikéntjére. Többen is javasolták, hogy jó néhány utca legyen egyirányú, azonban ezt még fontolóra veszik, elkerülendő, hogy végül nehezítse a lakók közlekedését.

Egy magáncég kérésére a bizottság jóváhagyta egy új gyalogátkelő létrehozására vonatkozó kérelmet a Lucian Blaga sugárúton, melyre az ott dolgozók zavartalan átkelése miatt volt szükség.

A pénteki gyűlés legvitatottabb problémája a Transurban buszainak a Carpati lakónegyedben való közlekedése volt, ugyanis a közlekedési vállalat azt kérte a bizottságtól, hogy csupán a Ganea utca egyik oldalán engedélyezzék az autók parkolását illetve az Arinului utcán is korlátozzák a parkolást. A megbeszélésen jelen volt a Transurban képviselője, aki elmondta, az autóvezetők gyakran nagyon érzéketlenül a sarokra parkolnak, emiatt a buszok alig tudják bevenni a kanyart. Ilyen jellegű probléma van például, amikor az Ombódi útról letérnek a Ganea utcára. Elmondása szerint, többször koccanás is előfordult emiatt. Catalin Danciuti, a közlekedési rendőség képviselője elmondta, a Transurban kérésére egyirányusították annak idején a Ganea utcát, azonban ennél jobban már nem lehet korlátozni a közlekedést, továbbá, hogy a sarkon parkolók folyamatos pénzbírsággal való jobb belátásra bírása sem hozná meg a várt eredményt, ezért azt javasolja, hogy amennyiben lehetséges inkább a kanyar ívén változtassanak. Végül, a felek abban maradtak, hogy utána néznek, hogy megoldható-e ez az elképzelés. Kereskényi Gábor alpolgármester hozzátette, a hasonló tilosban parkoló sofőrök "megfenyítése" megoldódik amennyiben a városi tanács elfogadja a járművek elszállítására vonatkozó határozattervezetet, melyet reményei szerint, a következő vagy az azt követő ülésen tűznek majd napirendre.

A különfélék pontban a bizottság jóváhagyta, hogy parkolni tilos táblákat helyezzenek ki a L. Rebreanu utca egyik oldalán az Ady Endre és Lükő Béla utca közötti szakaszán, mivel az ott nemrég létesített vendéglátóegység miatt mindkét oldalon parkoló autók akadályozzák a forgalmat.


Vitás kérdésnek bizonyult a Ganea utcán való parkolás korlátozása
Vitás kérdésnek bizonyult a Ganea utcán való parkolás korlátozása


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: