2009-12-02 16:17:32• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Új influenza: már öt halálos áldozat

Ötre emelkedett az új influenza halálos áldozatainak a száma Romániában, miután további két beteg veszítette életét.

Adrian Streinu-Cercel román egészségügyi államtitkár szerdán bejelentette, hogy az új influenza vírusával fertőzött két személy más betegségben is szenvedett, így az egyik túlsúlyos volt, a másik leukémiás. Romániában eddig több mint 3400 személyről mutatták ki, hogy az influenza új típusában szenved. Számuk csak az elmúlt huszonnégy órában 168-cal nőtt. Továbbra is Bukarestben terjed leggyorsabban a betegség, ahol 63 esetet regisztráltak.

A román fővárosban megjelenő, Új Magyar Szó című napilap úgy tudja, hogy az eddigi halálos áldozatok közül az egyik nem szenvedett az új influenzán kívül más betegségben. A lap szerdai számában közölte, hogy a szóban forgó beteg a csíkszeredai (Hargita megye székhelye) megyei kórházban hunyt el a hét végén. A lap a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság több vezető tisztségviselőjétől is próbált részleteket megtudni, de az illetékesek elutasítottak valamennyi megkeresést, mivel a lap szerint az egészségügyi minisztérium megtiltotta, hogy a csíkszeredai halálos esetről nyilatkozzanak. 

Streinu-Cercel szerdán közölte azt is, hogy Romániában még nem fedeztek fel mutánsvírust, de folyamatosan végeznek olyan vizsgálatokat, amelyekből kiderülhet, hogy előfordul-e ilyen eset.

Romániában elkezdődött a lakosság szervezett keretek között zajló beoltása. Elsőként az egészségügyi minisztériumban dolgozók oltatták be magukat, hogy példát mutassanak az orvosoknak. A román média ugyanis korábban arról adott hírt, hogy több orvos elutasítja a vakcinát, ugyanis tartanak az esetleges mellékhatásoktól.

A román gyártmányú vakcinából eddig 1 millió 340 ezer adagot gyártottak, amelyet a legveszélyeztetettebb társadalmi rétegeknek szánnak. Az oltás jelentős részét - egymillió adagot - az iskolások és az egyetemisták kapják meg. A román kormány jövő év végéig 10 millió adag vakcinát rendelt, ami a lakosság felének a beoltására elegendő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: