2009-07-01 15:22:05• hírek • Parajdi Andrea

Új igazgató a társulatnál

Nyugdíjba vonul Czintos József, a Harag György Társulat művészeti igazgatója, helyét július elsejétől Keresztes Attila, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója foglalja el.

Czintos József több mint három éven át tevékenykedett igazgatóként a Harag György Társulatnál, azonban a törvények értelmében 2010. februárjában kötelezően nyugdíjba kell vonulnia. A társulat vezetői úgy látták helyesnek, hogy a következő évadot már egy új igazgatóval indítsák, hiszen kár lenne kockára tenni az előadások sikerességét azzal, hogy az évad közepén egy új személyre bízzák az irányítást - mondta el kedden sajtótájékoztató keretében Stier Péter, a társulat ügyvezető igazgatója, aki megköszönte a leköszönő igazgatónak az elmúlt évek kőkemény munkáját.

A szatmárnémeti társulat a színészként és rendezőként is elismert Keresztes Attilát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatóját kérte fel az igazgatói poszt betöltésére, aki szívélyesen fogadta a megkeresést, ugyanis elmondása szerint most úgy érzi, van hite, ereje és képessége arra, hogy sikeresen irányítson egy színházi társulatot.


Nyugdíjba vonul Czintos József, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.
Keresztes Attila, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója veszi át Czintos József helyét


Keresztes Attila 1973-ban Sepsiszentgyörgyön született, a Kolozsvári Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1996 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, illetve szintén azóta drámai gyakorlatot oktatva, tanársegédként is tevékenykedik a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem színházművészeti Tanszékének magyar tagozatán. Mindezek mellett 2002 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatójaként is dolgozik. Immár tíz éves rendezői múltja van: Kolozsváron, Temesváron, Sepsiszentgyörgyön, Szlovákiában és Magyarországon is bemutatkozott, s hamarosan a szatmárnémeti közönség is megismerheti, ugyanis a következő színi évadban három általa rendezett darabot láthat a nagyérdemű.

Bár a Harag György Társulat vezetői nem nyilatkoztak túl bő szavúan a következő színi évadot illetően, annyit azért kedvcsinálóként elárultak, hogy nyolc nagyszínpadi előadással készülnek, amelyek között klasszikus és kortárs darabok is fellelhetők lesznek, bemutatnak két mesedarabot, illetve egy operettet is. Mindezek mellett a stúdióteremben is rendszeresen akarnak színdarabokat előadni. A Harag György Társulat két állandó rendezője Csurulya Csongor, és Szilágyi Regina mellett a készülő évadban, a nyíregyházi színháztól Tasnádi Csaba, valamint a Kaposváron és Pécsett is tevékenykedő Mohácsi János is rendez majd darabot. Továbbá majd egy végzős főiskolás, Albu István is lehetőséget kap a rendezésre.

Czintos József leköszönő igazgató úgy véli, az új, fiatal és dinamikus vezető megállja majd a helyét a társulatnál, akivel neki is lesz lehetősége együtt dolgozni, ugyanis az igazgatói széket átadja ugyan, azért a színészettől nem fog búcsút venni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: