2020-06-17 07:49:30• hírek • Blikk.hu

Új házba várja a kislányát L.L. Junior és párja

A zenész és felesége, Kinga bízik benne, minden jól alakul a következő hetekben.

Budapest — A tervek szerint augusztusban, nem sokkal lányuk világra jötte előtt költöznek be új otthonukba L. L. Juniorék (39). Az énekes és felesége, Körtvélyessy Kinga (37) már nagyon várják, hogy beköltözhessenek az új házukba. Addig is imádkoznak, hogy a baba egészséges legyen és minden rendben menjen a szüléssel, a szép jövőben reménykednek.


– Már kész van Lacika és Lili szobája is, egymás mellett lesznek, a festés még hátra van, meg pár apróság hiányzik, valamint a kert is most készül. Nagyon várjuk, hogy ott lakjunk, terápia lesz ez nekünk, jön egy új közös élet kezdete – kezdte lapunknak L. L. Junior, aki már nagyon vágyott az új otthonra.


– Pont arról beszélgettünk, hogy most a karantén-időszak alatt milyen jó lett volna, ha már ott lakunk, és a kertben tudtunk volna pihenni. Sebaj, hamarosan már ott lehetünk, most intézzük a pázsitot, gyönyörű lesz – mesélte Junior, aki azt is elárulta, több hónapot csúszott az építkezés, mivel volt olyan építőanyag, bútor, amelyet nem lehetett megvenni, ők mégsem szerettek volna engedni elképzeléseikből.


– Nagy boldogság nekünk ez a ház, hálásak vagyunk érte, és reméljük tőle a szebb jövőt – folytatta Junior, akinek szeptemberben születik a kislánya, Lili. – Még az is lehet, hogy majdnem egyszerre lesz a költözés és érkezik a baba, de nagyon szeretnénk, ha a törökbálinti házba hozhatnánk haza a kislányunkat.


Kinga már a 26. hétben van, nemrég visszament dolgozni a színitanodába, ám ügyel arra, hogy ne hajtsa túl magát.

– Ahogy mondani szokták, mindegyik trimeszternek megvan a maga félelme – kezdte Kinga, aki várja már a gyermekáldást.
 

– A 12. hétig azért aggódhat egy kismama, hogy megmaradjon a baba. Azt mondják, hogy a 24. héttől, ha koraszülés van, akkor már életben marad a baba, igaz, hosszú ideig inkubátorban kell lennie. Próbálok nem félni ettől, de a terhesség előtt is volt, hogy a vércukor értékem nem mindig volt jó, és általánosságban az ilyen kismamáknál fennállhat a koraszülés esélye. Kellő odafigyeléssel, és az orvosi utasítások betartásával minimalizálni lehet a kockázatokat. Ezért is döntöttünk úgy az orvosommal, hogy olyan kórházban adok életet Lilinek, amelynek a legfelszereltebb koraszülött osztálya van. Természetesen imádkozunk, hogy egészséges legyen a baba, és hiszünk benne, nem lesz semmi baj – tette hozzá a kismama, aki nagyon várja már az anyává válás pillanatait. – Laci eddig nem találkozott az orvosommal, jövő héten viszont már ő is bejöhet velem, és akkor végre megismerik egymást. Nemsokára pedig úgynevezett babamozira megyünk, ahol már a pici arcvonásait, keze formáját, mindent láthatunk.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: