2011-10-21 16:13:34• hírek • Nagykároly.ro

Új gyár alapjait helyezték el Tasnádon

Olvashattak már hírportálunkon arról, hogy természetszerűleg szívesen elősegítette a tasnádi önkormányzati döntéshozó-testület egy dániai vállalkozás azon igényét, miszerint a város és Újtasnád közzé gyárat hozzon létre. Az idén leégett a helybeli bútorgyár miatt hatványozottan szükség van Tasnádon az új munkahelyeket teremtésre.

Háromszáz-négyszáz új munkahelyet teremt a Sondex nevű a dániai cég, amely hőkicserélő-központok gyártásával foglalkozik. Az építkezés kivitelezője a sarmasági Zm Building Wall, s előreláthatóan nyárig készen is lesz az összesen 31 ezer négyzetméter alapterületű üzem. Ebből egyébként 6 ezer négyzetméter a tulajdonképpeni gyártócsarnokok területe, 7 ezer a lebetonozott udvaré, a többi pedig füvesített rész, illetve járólapokkal, kaviccsal fedett ösvény.

Pénteken helyezték el a létesítmény alapkövét. Az ünnepélyes eseményen részt vettek természetesen a megyei notabilitások is. Csehi Árpád Szabolcs, a megyei önkormányzat elnöke üdvözölte a befektetést. Majd többek között Grieb Csabával, a Sondex ügyvezető igazgatójával, Radu Giurca megyei kormánybiztossal, Erdei D. István parlamenti képviselővel, Véron András tasnádi polgármesterrel együtt időkapszulát helyeztek el a gyár alapjába. Ebbe amúgy a létesítendő vállalkozás technikai adatait is begyömöszölték.


Új gyár alapjait helyezték el Tasnádon

Új gyár alapjait helyezték el Tasnádon


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: