2018. november. 19., hétfő
Névnap:
2017-12-16 17:32:37• hírek • Bede Emőke

Új gazdára talált az egykori Pannónia Szálló?

Az egykori Pannónia Szálló meglehetősen nehéz éveken van túl, melynek eredményeképp ma már csak árnyéka régi önmagának.

Most talán azonban végre jó úton indul el a szálló ügye, ugyanis a PresaSm. ro értesülései szerint hamarosan új tulajdonost köszönthetünk. A portál információi szerint egy magyarországi cég vásárolta meg az épületet birtokló céget - és ezzel együtt a szállót is -, jelen pillanatig azonban erről nem érkezett hivatalos megerősítés. A Tantas-család egyelőre nem reagált a sajtó megkeresésére.

 

Az elmúlt évek során többször felröppent a hír, hogy sikerül értékesíteni az épületet, azonban ezeddig mindegyik téves információnak bizonyult. Ha ezúttal valóban sikerült nyélbe ütni az üzletet, az új tulajdonosnak nem lesz könnyű dolga, hiszen az épület napjainkban az enyészettel vívja legnagyobb harcát: omladozó falak, tönkrement tetőszerkezet, betört ablakok. Nem kis befektetéssel azonban talán vissza lehetne hozni a szálló egykori fényét, mely városunk egyik szimbólumává emelte. Hogy mindebből lesz-e valaha valóság, az következő tulajdonosán múlik.



 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: