2017-09-28 15:38:53• hírek • Szatmár.ro

Csütörtökön közel negyven pontban döntött Szatmárnémeti városi tanácsa

Felújítási munkálatokat fognak végezni a Csipler Sándor Vívóterem épületén.

Igen termékeny volt a csütörtöki rendes havi tanácsülés, ugyanis közel 40 határozati pontban hoztak döntést a tanácsosok. Ezek között szerepelt például az a határozat, melynek értelmében október elsejétől az óvodáskorú, azaz 2-6 éves gyerekek ingyenesen utazhatnak a Transurban járatain – amennyiben szüleik kiváltották nekik az egy évre érvényes bérletet.

A PSD és ALDE tanácsosok megszavazták, az RMDSZ-esek viszont tartózkodtak két határozati pontban is, ezzel pedig bukott a határozat. Arról volt szó ezekben, hogy belterületté kellene nyilvánítani egy-egy területet, mert ott vállalkozók befektetést eszközölnének. Kereskényi Gábor polgármester a tanácsülést követően a Szatmár.ro kérdésére elmondta: mindkét esetben a frakció megszegte volna a mandátum elején tett vállalást, miszerint nem támogatják a város belterületeinek átgondolatlan bővítését. Az egyik terület például Pusztadaróc határában található.

Megszavazták a tanácsosok azt a határozatot is, amely bővíti és pontosítja a különböző szolgáltatók által feltört aszfalt visszaépítéséről szóló szabályozást. Ennek értelmében -10 Celsius fokban csak és kizárólag infra-technológiával építhetik vissza az aszfaltot az azt feltörő munkások.

A tanácsosok támogatták a tervezetet, mely szerint meg fogják tisztítani az egykori OMV benzinkút helyét a Burgya-sarkon. Ide a McDonalds szeretne McDrive típusú gyorséttermet létrezoni. A területeket később nyilvános árverésen értékesítik.

Felújítják, szigetelik a Csipler Sándor vívótermet is egy most elfogadott tanácsi határozat alapján. A terem épülete ugyanis nagyon rossz állapotban van, a tetőszerkezet több helyen is beázik. A munkálat összértéke közel 3,8 millió lej lesz.

Megszavazták a tanácsosok a változtatásokat az Olimpia labdarúgóklub igazgatótanácsában is. Ebből és a klubelnöki pozicióból is kikerült Karda Attila, helyét az igazgatótanácsban Czine Sándor veszi át. A klubelnöki pozíciót betöltő személy neve még nem nyilvános, Kereskényi elmondása szerint egy olyan személy kerül a sportklub élére, aki igazán szereti az Olimpiát és fizetés nélkül vállalja a klub irányítását.   

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: