2018-04-20 06:01:19• hírek • MTI

Új elnök vette át Kuba irányítását

Miguel Díaz-Canel, Kuba új elnöke olyan tapasztalt, türelmes káder, aki fokról-fokra emelkedett a politikai ranglétrán, mígnem átvehette a hatalmat a kommunista államot eddig vezető, 86 éves Raúl Castrótól. De kénytelen lesz modernizálni országát, és kivezetni azt az eddigi elszigeteltségéből, ha véget akar vetni a gazdasági stagnálásnak - írta csütörtökön a dpa német hírügynökség.

Az 57 éves egykori villamosmérnök elnökségével új korszak kezdődik a közel hat évtizeden át a Castro-fivérek - Fidel és Raúl - vezette karibi szigetországban, azonban drámai irányváltás nem várható tőle. Első beszédében is az elődei által vezetett szocialista forradalom, egyszersmind a Raúl Castro eddigi elnök alatt megkezdett gazdasági reformok folytatását ígérte.


"Ő egy visszafogott és gyakorlatias pártbürokrata" - hangsúlyozta Carlos Alberto Montaner elemző. A katonaság után a fiatal villamosmérnök csillaga gyorsan emelkedett a kommunista ifjúsági szövetségen belül. Villa Clara tartomány pártfőnökeként az akkor még hosszú hajat viselő funkcionárius egészen nagy szabadságot hagyott a kulturális életben. 2003-ban, 43 éves korában legfiatalabb tagként csatlakozott a Kommunista Párt politikai bizottságához, majd átvette Holguín tartomány vezetését. Később felsőoktatási miniszter, majd alelnök lett.


Díaz-Canel diákként Guillermo Farinas kubai másként gondolkodó barátságát élvezte. Farinas "kíváncsi, lobbanékony, agresszív és bátor" férfinak írta le az új elnököt. A hűséges pártkatona és az ellenzéki később eltávolodott egymástól. Ugyanakkor régi barátja nem feledkezett el Farinasról, és meglátogatta, amikor egy éhségsztrájkot követően legyengülve kórházba került. Díaz-Canelt régóta Castro jobb kezeként tartják számon.


A politikus "nem egy felkapaszkodott valaki és nem is szükségmegoldás" - mondta utódjáról Raúl Castro. "Bebizonyította ideológiai szilárdságát" - tette hozzá. Sok más párt- és kortársával ellentétben ő sohasem vált kegyvesztetté, miközben kitartóan lépdelt felfelé a politikai karrierlétrán. A Castróék árnyékában felnövő Díaz-Canel sok kubai szerint híján van a karizmának. Az őt ismerők hangyaszorgalmú, szerény életvitelű technokrataként beszélnek róla. A politikus eddig ritkán állt nagyközönség elé, s ez csak az elmúlt időszakban kezdett változni az állami média biztosította rivaldafénynek köszönhetően.


Lehet, hogy Díaz-Canel irányítási stílusa "inkább intézményi és bürokratikus, semint karizmatikus és személyes lesz majd, ahogy azt korábban Fidel, és kicsit másképp Raúl esetében megszoktuk" - vélekedett Jorge Duany, a floridai egyetem Kuba-szakértője.


Államfőként bebizonyíthatja, hogy képes felnőni a feladathoz: az Egyesült Államok és Kuba kapcsolata Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta újra zuhanórepülésben van, a gazdaság a szövetséges Venezuela gyengélkedése miatt szintén alulteljesít, és a társadalmi feszültség is egyre növekszik. Az új elnök előtt álló feladat embert próbáló: úgy kell zsonglőrködnie a reformokkal, hogy felmutatható eredményt érjen el, de közben tiszteletben tartsa Castróék örökségét.


"Meglehetősen nehéz felmérni Díaz-Canel képességeit" - jegyezte meg Michael Shifter, az Amerika-közi Párbeszéd nevű washingtoni agytröszt elnöke. "A rendszerből jön, de éppen a rendszer rugalmatlansága a haladás legnagyobb akadálya" - mutatott rá. A kubai forradalomban tevékeny szerepet vállaló Fidel és Raúl Castróval szemben az új elnök nem rendelkezik elődei természetes legitimitásával. Ehelyett jövőbeli teljesítménye alapján fogja majd megítélni az utókor.


"Ha nem sikerül javítania a gazdasági helyzeten, akkor számolnia kell a politikai következményekkel" - hívta fel a figyelmet Arturo López-Levy, a Texas-Rio Grande Valley Egyetem munkatársa.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: