2008-06-26 08:35:43• hírek • Czinzel László

Új edzője van a VSK kosárcsapatának

Dan Fleseriu feladata az lesz, hogy a rájátszásba juttassa a kosaras lányokat.

Nagyszebenből érkezett városunkba a kosaras lányok új edzője, akinek az lesz a feladata, hogy a bajnokságban a rájátszásba juttassa a csapatot. 

Bár még csak augusztus 4-én kezdi meg a felkészülést a női élvonalbeli kosárlabda bajnokság szeptember 27-én kezdődő új idényére, az újonc Szatmárnémeti VSK csapatánál már gőzerővel készítik elő a szezont, és ennek jegyében szerdán bemutatták az együttes új trénerét, Dan Fleşeriut.

A szakember Nagyszebenből érkezett, korábban volt a Kolozsvári U első osztályos női csapatának a trénere, de megfordult a korosztályos válogatottaknál is.

A segítője Marius Tarţa lesz, akinek az irányításával a VSK kivívta az élvonalbeli szerepelést. „Ő jól ismeri a szatmáriakat, és gondolom jól együtt tudunk majd működni" - jegyezte meg a tréner.

Fógel László igazgatótanácsi tag és Éles Péter játékosügynök elmondták, hogy a csapat eddigi fiataljaiból kilencen maradnak meg, melléjük még hat tapasztalt kosarast igazolnak majd le.

Kettőt már szerződtettek is, a szatmári származású Adriana Pricopot valamint a Sportul Studenţesctől érkező Monica Ursét.

A bajnoki célokról Fógel kijelentette, hogy a 14 csapatos bajnokságban a cél a rájátszást jelentő legjobb nyolc közé kerülés, amire igen jó esély lesz, ha a tervezett átigazolások megtörténnek.

szatmar.ro 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: