2011-08-11 13:12:43• hírek • MTI

Új díszkivilágítása lesz a Magyar Országháznak

Augusztus 20-tól kap a Parlament épülete új díszkivilágítást, amelyet először az ünnepi tűzijáték után láthatnak majd az érdeklődők - közölték Budapesten.

Kovács Zoltán a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, az új világítás - két évvel a Parlament dunai homlokzatának felújítása után - végre méltó formában emeli ki a főváros, az ország ékességét.

Jelenleg csupán az épület kupoláját világítják meg, ezt követően azonban a dunai homlokzat, a tornyok és a tetőzet is sárga, nátriumlámpás díszvilágítást kap, amelyet lépcsőzetes elrendezéssel alakítottak ki. Ezt az épület elé telepített vagy süllyesztett, oszlopokra és a homlokzatra szerelt, illetve a tetőzeten és az erkélyeken elhelyezett lámpatestek alkotják - derült ki a sajtóértekezleten kiosztott tájékoztatóból, amely szerint a keresztbevilágítások elkerülésével a fényszennyezés is csökken.
A díszkivilágítás főpróbája augusztus 16-án este lesz. A szükséges kandelábereket, állványokat és a süllyesztett fényberendezéseket már elhelyezték.

Az új díszkivilágítást nettó 485 millió forintból valósult meg. A tájékoztatás szerint ez a cég készítette el egyebek mellett a Budavári Palota, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház, a Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi emlékmű díszvilágítását is.

A Magyar Országház

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: