2008-10-20 17:32:14• hírek • Szatmár.ro

Új buszállomás létesül Szatmárnémetiben

Már folyamatban van több közszállítással kapcsolatos határozattervezet előkészítése, melyek több mint valószínű, az október 30-i városi tanácsülésen napirenden lesznek, közöttük egy új buszállomás létrehozásáról szóló határozattervezet.

A tömegszállítás körüli káosz máig nem rendeződött. Arról már többször szó volt, hogy a vidéki buszjáratok kizárólag a buszállomásról indulhatnak és ide is kell megérkezniük. Mivel Szatmárnémetiben csak egy buszállomás van, elképzelhető, hogy az utasok igen kellemetlen helyzetben lesznek, ha emiatt kell majd átbuszozniuk a városon.

Simon József, a Transurban igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta, a tervek szerint még egy buszállomással fog bővülni a város, mely a Transurban székhelyén lesz, ehhez azonban tanácsi határozat szükséges. "A tervek szerint, egyelőre csak a Transurban buszok használnák az új buszállomást, azonban ha a kapacitása megengedi, akkor bármelyik cég köthet majd szerződést annak használatáért"-magyarázta Simon.

A közszállításban kialakult rendezetlenség egyik fő oka azonban, hogy eddig nem készült el a Polgármesteri Hivatal keretében működő közlekedés-engedélyeztetési igazgatóság működési szabályzata, mely alapján ez a testület kibocsátja a tömegszállítással, illetve áruszállítással foglalkozó cégek, vállalatok számára az engedélyeket. Várhatóan, a következő tanácsülésen az erről szóló határozattervezet is napirenden lesz.

Az engedélyeket kizárólag akkor kapják majd meg a cégek, ha kijelölt megállókat használnak és kijelölt útvonalakon közlekednek. A működési szabályzat megszületésével valószínűleg, valamennyire rendeződni fog a tömegszállítás helyzete - tette hozzá Simon.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: