2015-12-07 13:59:33• hírek • Szatmár.ro

Új bejárata van a megyei kórháznak

Megújult, hamarosan európai színvonalú lesz a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház bejárata. A megyei tanács 475 ezer lejből újíttatta fel a bejáratot, további 870 ezer lejbe került az udvar leaszfaltozása, felújítása. Hamarosan egy kisebb boltot és egy kávézót is kialakítanak a kórház előterében.

Ausztriai mintát vettek alapul, amikor a megyei kórház bejáratának felújítása mellett döntöttek - derült ki az ünnepi szalagvágást követően a Szatmár Megyei Tanács vezetőinek a beszédéből.

Marcela Papici kórházmenedzser szerint nagyon fontos, hogy a kórház területén belül legyen egy olyan bolt, ahol a beteg bármit megvásárolhat, amire szüksége lehet. "Ha valaki 50-60 kilométerről érkezik, nem biztos, hogy mindennel rendelkezik, amire szüksége lehet. Az sem normális, hogy a piacra kelljen kimenni vásárolni. A kórház előterében kialakított boltban papucsot, pizsamát és akár újságot is vehet majd" - mondta a kórházmenedzser.

Mert a bejárat felújításának része az is, hogy kényelmes váróterem, kávéző és egy kisebb bolt is helyet kap hamarosan a kórház előterében.

Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondása szerint 475 ezer lejbe került a bejárat felújítása, 870 ezer lejből aszfaltozták le az udvar parkolóit és útvonalait, hoztak létre egy kisebb játszóteret és újították fel a helikopter-leszállót is. Ez utóbbi kiemelkedően fontos, hiszen volt olyan eset, amikor a ködben nem tudott leszállni helikopter az egészségügyi intézmény udvarán, mert nem volt megfelelően kijelölve a leszállás helye.

"Egy intézmény olyan, amilyen a bejárata. A kórházba kerülő személy amúgy is ijedt, ezért fontos, hogy egy megnyugtató, kényelmes környezet fogadja és ilyen körülmények között kerüljön sor a betegfelvételre" - mondta Mircea Govor alelnök. Hozzáfűzte: folytatni fogják a közel öt éve, még Csehi Árpád akkori megyei tanácselnökkel megkezdett egészségügyi fejlesztéseket. Govor szerint a fejlődés akkor vette kezdetét, amikor a megyei tanács fennhatóságába került át az egészségügyi minisztériumtól a kórház.

Paula Mare, a kórház orvos-igazgatója is örömtelinek nevezte a folyamatos fejlődést, visszaemlékezett a minisztériumi fennhatóság alatti időszakra is, amikor valóban elfogadhatatlanok voltak a körülmények. Ám egy hibára is felhívta a figyelmet: az új bejáratra Szatmár Megyei Kórház (Spitalul Judetean Satu Mare) felirat került, ám a hivatalos megnevezés Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház (Spitalul Judetean de Urgenta Satu Mare).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: