2019-11-17 11:54:11• hírek • Bajnai Botond

Ügyesen szavalták a vidám verseket péntek és szombaton a diákok

Pénteken és szombaton tartották a 20. Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát, összesen 51 diák vett részt az eseményen.

 

A 20. Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei fordulóját idén november 15–16-án rendezték meg a Hám János Teológiai Líceum pedagógusai, a tanintézmény dísztermében. A megmérettetésre összesen 51 diák érkezett a megye számos településéről. Tasnádszántóról, Túrterebesről, Érendrédről, Piskoltról, Lázáriból, Kökényesdről, Börvelyből, Magyarcsaholyból, Egriből, Sándorhomokról, Avasújvárosból, Nagykárolyból és Szatmárnémeti számos iskolájából érkeztek a versmondók, azok felkésztő tanárai, illetve tanítóik.
 

Péntek az általános iskolások versenyét szervezték meg: 17 versenyző produkcióját hallgathatta meg a zsűri (Huszti Orsolya és Pap Erika magyar szakos tanárok, Nagy Anikó bábszínész és Gaál Gyula színművész).
 

Ami az eredményeket illeti az V–VI. osztályosok versenyén három diák kapott dicséretet: az alábbiak szerint: Hariton Nándor (V. osztály, Református Gimnázium, felkészítő: Lovász Erzsébet), Loga Szilárd (VI. osztály, Református Gimnázium, felkészítő: Varga-Bressel Christiane), Kárpinszky Zsófia (V. osztály, Rákóczi Ferenc Általános Iskola,  felkészítő: Rus Annamária). Harmadik helyen Pallai Villő végzett (VI. osztály, Hám János Római Kataolikus Teológiai Líceum, felkészítő: Heinrich Andrea), második lett Drágos Rolland (VI. osztály, Nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő: Botos Sárika). Az első helyen Szabó Patrícia végzett (V. osztály, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, felkészítő: Rus Annamária).
 

A VII–VIIII. osztályosok versenyében csak a dobogósokat díjazták. Harmadik lett Sili Bianka Melissza, (VIII. osztály, Túrterebgesi Általános Iskola, felkészítő: Kása Boglárka), második lett Csapó-Ilyés Panna (VIII. osztály, Hám János Teológiai Líceum, felkészítő: Czier Andrea). Első helyen végzett Lévay Zoltán (VIII. osztály, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, felkészítő: Tivadar Melinda).



Az elemi osztályosok versenyét szombaton délelőtt tartották meg, ugyancsak a Hám János Teológiai Líceum dísztermében, itt Szejke Ottilia, elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő, Nagy Anikó bábszínész, és Mihali Tünde, a Mircea Eliade Általános Iskola magyar pedagógusa zsűrizett.
 

Az I–II. osztályosok közül különdíjat kapott: Soltész Maja (I. osztály, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, felkészítő: Török Enikő), dicséretben részesült: Frigy Péter Zalán (II. osztály, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő: Földes Ildikó).
 

A dobogó harmadik fokára Keserű Dominik állhatott fel (I. osztály, Piskolti Általános Iskola, felkészítő: Papp Gyöngyi), míg második helyen ketten osztoztak: Tar Csongor István (II. osztály, Sándorhomoki Áltlános Iskola, felkészítő: Lévai Márta), valamint Scheitli Mátyás Benjámin (I. osztály, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő: Urbán Klára). Első helyen Elek Botond végzett (I. osztály, Református Gimnázium, felkészítő: Pándi Beáta).
 

Szoros volt a verseny a III–IV. osztályosok versenyén is, végül a zsűri tagjai a dobogós helyezések mellett, két különdíjat és két dicséretet osztottak ki.
 

Különdíjat kaptak: Hajnovics Richardo Márk (III. osztály, Nagykárolyi I. Számú Általános Iskola, felkészítő: Kocsis Gyöngyike Júlia), és Karpinczki-Bence Fruzsina (III. osztály, Kökényesdi Általános Iskola, felkészítő: Simon Henrietta).
 

Dicséretet kaptak: Nagy Regina (III. osztály, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Sárosi Melinda) és Kátai Dániel Tibor (IV. osztály, Börvelyi Általános Iskola, felkészítő: Kátai Annamária).
 

Harmadik helyezést ért el Schwarckopf Tamás (III. osztály, Aurel Popp Művészeti Líceum, felkészítette: Blatniczki Cecília), második helyen végzett Papp Mirjám Judit (IV. osztály, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő: Renn Renáta), míg első díjat Jankó-Szép Tamás Dénesnek ítélte oda a zsűri (IV. osztály, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Fülöp Andrea).


 

A legügyesebbek március 20–22. között a Vidám Versek Versmondó Versenyének országos szakaszán képviselhetik iskolájukat, a megmérettetésnek szintén a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum ad otthon.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: