2020-05-27 20:54:05• hírek • MTI

Tyson 24 év után vághat vissza Holyfieldnek

Evander Holyfield hivatalosan is jelezte, hogy beleegyezik egy Mike Tyson elleni mérkőzésbe, amely a két korábbi profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok harmadik összecsapása lesz.

 

Az 57 éves Holyfield és az 53 éves Tyson 1995-ben és 1996-ban vívott egymással két emlékezetes vb-címmérkőzést, melyeket egyaránt előbbi nyerte, az elsőt kiütéssel, a másodikat leléptetéssel, miután Tyson kiharapott egy darabot a füléből.

A harmadik összecsapás lehetősége azt követően merült fel, hogy a 2005-ben visszavonult Tyson videókat posztolt közösségi oldalán, melyeken edzés közben látható, a második bejátszás végén pedig kijelentette, hogy "visszatért". Ezt követően több önként jelentkező is akadt ellenfélnek, ám a legvalószínűbbnek egy Holyfield elleni jótékonysági meccs tűnik.

 

A visszatérésére a korábbi félnehézsúlyú világbajnokkal, Antonio Tarverrel, illetve a királykategóriában sokáig egyeduralkodó, a boksztól három esztendeje visszavonult ukrán Volodimir Klicskóval készülő Holyfield most a BBC-nek adott interjúban mondta el, hogy hajlandó Tyson feltételei alapján újra megküzdeni egykori riválisával.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: