2010-11-22 09:56:20• hírek • MTI-Press

Tűzhalálba menekülő afgán asszonyok

A legszegényebb afganisztáni családok is rendelkeznek gyufával és fűtőolajjal. A kettő együtt az életet tartja fenn, de egyben a szegénység, a kényszerházasság, a függőség, az afgán nőkre váró sanyarú sors elől való menekülés szörnyű eszközévé is válhat...

Mielőtt felgyújtotta volna magát, Gul Záda gyermekeivel együtt családi összejövetelen vett részt a nővérénél. Aztán kiderült, hogy nem hozott ajándékot, ezért az egyik rokon lehordta. Ez az apróság volt az utolsó csepp a pohárban. A 45 éves, hatgyermekes asszony nem bírta tovább, lelocsolta magát fűtőolajjal, és elővette a gyufát. Testfelületének 60 százaléka megégett, pedig már 40 százalékos sérülés is halálos lehet.

"A fejétől a talpáig sebek borították" - mondta el később fia, Dzsuma Gul a The New York Times tudósítójának.
A herati kórház az egyedüli Afganisztánban, amely égési sebek gyógyítására szakosodott. Az önégetés megszokott öngyilkossági forma a körzetben, részben azért, mert eszközei könnyen beszerezhetőek. Idén októberig 75 nő érkezett ilyen sebekkel, 30 százalékkal több, mint tavaly.


Afgán nők csoportja Dai Kundiban
Afgán nők csoportja Dai Kundiban


Afganisztánban szégyennek számít bevallani a családi problémákat, az elmebetegségeket pedig gyakran nem ismerik fel vagy nem kezelik. Az afgán nőknek alig van választásuk, a családjuk egyben a sorsuk is. Kevés az esélyük arra, hogy tanuljanak, kevés beleszólásuk van abba, hogy kihez mennek férjhez, vagy hogy saját házukban milyen szerep jut nekik. A nő elsőrendű feladata a férj családjának szolgálata, azon kívül pedig páriának számít.

"Ha elmenekülsz a családtól, megerőszakolhatnak vagy bebörtönözhetnek, aztán pedig hazaküldenek. És akkor milyen sors vár rád? - tette fel a kérdést Rachel Reid, egyebek között a nőket sújtó erőszak ellen küzdő Human Right Watch emberjogi szervezet kutatója.

A hazatérőket gyakran lelövik vagy leszúrják "becsületgyilkosságokban", amelyeket a családtagok azért követnek el, mert attól félnek, hogy a szökevény felügyelet nélkül férfival találkozhatott. Még ma is megköveznek asszonyokat és lányokat. Azokat, akik felgyújtják magukat, de túlélik a drámát, gyakran Hamupipőke-létre kárhoztatják, miközben a férj más, tisztának tartott nőt vesz feleségül.

"Az afgán nőt mindenfelől erőszak fenyegeti: az apától vagy a testvértől, a férjtől, az apóstól, de az anyóstól és a sógornőtől is" - magyarázta Safika Eanin, a herati kórház plasztikai sebésze. Az egészségügyi intézményben rendszerint egyidejűleg legalább tíz olyan nőt kezelnek, aki felgyújtotta magát. Az orvosok, a nővérek és az emberjogi aktivisták egyöntetű véleménye szerint a legsúlyosabb esetekben öngyilkosságnak álcázott gyilkosságokról van szó. Arif Dzsaláli, a kórház fősebésze elmondta, hogy több olyan nőt is kezelnek, akit saját rokonságuk égetett meg. Először férjük vagy sógoruk olyan súlyosan bántalmazta őket, hogy elvesztették eszméletüket, és csak a kórházban tértek magukhoz égési sebekkel, mert kemencébe lökték vagy felgyújtották őket.


Amerikai közeledés: két világ találkozása
Amerikai közeledés: két világ találkozása



A megpróbáltatást túlélő kevés nő számára vízválasztó, ami történt velük. Egyesek a kórház által ajánlott ügyvédek révén válópert indítanak, ám a többségük nem próbálkozik ezzel.

Sűrűsödtek a verések


Farzána, akit 8 éves korában jegyeztek el és 12 éves korában ment férjhez, akkor gyújtotta fel magát, amikor apósa azt mondta neki, olyan gyáva, hogy még ezt sem meri megtenni. Tizenhét éves volt ekkor, és már évek óta tűrte a veréseket férje és annak családtagjai részéről. 

Az ENSZ statisztikái szerint az afgán nőknek legalább 45 százaléka még nincs 18 éves, amikor férjhez megy, igen nagy részük pedig még a 16-ik évét sem töltötte be. Sok lányt adósságtörlesztésként adnak férjhez, ez egész életükre szolgaságra kényszeríti őket, szinte minden esetben büntetlenül bántalmazzák őket rokonaik.
Farzána iskolásként rajongott a költészetért, és maga is tanítónő szeretett volna lenni. Csakhogy családja eljegyeztette annak a famíliának egyik fiával, amelynek lányát Farzána testvére vette feleségül. Amikor 12 éves lett, az akkor alig 14 éves vőlegény családjának követelésére megtartották az esküvőt. Férje már a menyegző napján megverte.

Négy évvel később Farzána saját testvére egy második nőt is feleségül vett, amit férjének családja sértésként értékelt, és rajta töltötte ki haragját. Saját anyjával sem találkozhatott, és a verések sűrűsödtek. Aztán nem bírta tovább, és apósa lekicsinylő megjegyzésére válaszul bebizonyította, hogy képes felgyújtani magát. Amikor egyik rokona kocsijával kórházba indult vele, férje azt sziszegte felé: "ha bárki kérdez, ne említsd a nevem, mondd azt, hogy nekem semmi közöm sincs a történtekhez!".


Afgán nők a szokásos viseletben
Afgán nők a szokásos viseletben



Az asszony 57 napos kórházi kezelés után visszakerült édesanyja otthonába, de saját lányát férjének családjánál kellett hagynia.  Nem engedik meg neki, hogy találkozzon vele. "Öt évet töltöttem azokkal az emberekkel, házasságom másokat szolgált. Sohasem lett volna szabad gyermekházasságba kényszeríteni engem" - mondja ma Farzána.
Dzsaláli szerint a nők részben azért választják a tűzhalált, mert tévesen azt hiszik, hogy az azonnali lesz. Heratban és Nyugat-Afganisztánban talán azért gyakoribb ez az öngyilkossági forma, mert közel van Irán, ahol szintén hagyománya van az önégetésnek.

Másoktól eltérően Gul Záda családi élete harmonikusnak tűnt, kétségbeesett tettének a nyomor is oka lehetett.

Részes arató férje mellett napközben mások házát takarította, éjjel a sajátját, hogy gondoskodhasson a gyermekeiről. A kórházban állapota előbb javulni látszott, felnőtt fia már reménykedett. De az orvosok tudták: a legnagyobb veszély a sebfertőzés, hacsak a család nem szerez be olyan drága antibiotikumokat, amelyek valamelyes esélyt nyújtanak a túlélésre.
Ám mire Dzsuma Gulnak sikerült elegendő pénzt összekoldulnia és kölcsönöznie, a fertőzés már túlságosan elterjedt. Két héttel azután, hogy felgyújtotta magát, az asszony végleg lehunyta a szemét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: