2011-08-22 10:45:20• hírek • Szatmár.ro

Tűz a háztetők fölött

Ezeket a papírballonokat repülő lámpásnak, azaz Tiang Deng-nek nevezik, eredete a keleti világban több száz évre nyúlik vissza. Ázsiában a mai napig hagyományosan több ezer ilyen repülőlampiont, azaz kívánság lampiont engednek fel az emberek újév napján, vagy az ismert "Fullmoon" ünnepeken.

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket egy jelenségre, amely Szatmárnémetiben is egyre nagyobb divat: égő lampionok eregetésére. A neve elhallgatását kérő olvasónk videót készített a jelenségről és véleményét is papírra vetve kereste meg a Szatmár.ro szerkesztőségét.

Sokak nyugalmát zavarta meg pénteken este kilenc és tíz óra között az a fiatalokból álló csoport, amely az Octavian Goga (volt 8-as) Általános Iskola udvarán lángoló és fölemelkedő, úgynevezett „kívánság lampionok" eregetésével ütötte el az időt. A lampionokat alapjuknál sorban meggyújtották, majd engedték felemelkedni és a szél által tovaszállni. A lassan emelkedő égő tárgyak az aktuális szélviszonyoknak megfelelően északnyugat felé vették az irányt, és a háztetők fölött elhaladva az Unio gyártelep fölött aludtak ki, zuhantak le. Csak tippelni lehet, mi történne erősebb széllökések, vagy egy, a burkolatát is begyújtó lampion esetén... Hova esne az égő tárgy? Kit sebesíthetne meg? Vagy: Egyáltalán van erre érvényes szabályozás?

Nem először történt ugyanakkor, hogy hasonló égő, lebegő tárgyakra lettek figyelmesek a környék lakói, a fiatalok már az elmúlt napokban, hetekben is éltek szenvedélyüknek.

Ilyen lampionokat Magyarországon már ezer forintért be lehet szerezni. Az árujukat kínáló cégek honlapjukon azt írják: „A kívánság lampion 90×60 cm méretű, bambuszból, impregnált rizspapírból és egy speciális mécsesből álló lámpás, mely a meleg levegő hatására emelkedik fel a magasba. A mécses kb. 10 percig ég, majd amikor kialszik, a lampionban a mécses az lassan leereszkedik. Mivel a termék csak környezetbarát alapanyagokat tartalmaz, ezért a természetben hamar elbomlik."

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: