2011-07-19 22:42:21• hírek • MTI

Tusványoson találkoznak

Egyelőre Budapest és Bukarest között folyik az egyeztetés arról, hogy a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborba (Tusványos) készülő Orbán Viktor miniszterelnök és Traian Basescu román államfő hol találkozzon, a találkozóra akár Tusnádfürdőn is sor kerülhet - mondta kedden az MTI-nek a tábor főszervezője.

Sándor Krisztina a táborban adott rövid nyilatkozatában elmondta: értesülései szerint a magyar miniszterelnöki és a román elnöki hivatal között folyik az egyeztetés. A magyar kormányfő a korábbi évekhez hasonlóan szombaton érkezik a táborba.
A szervezők az idén nem hívták meg külön Basescut, mert tematikaként elsősorban a nemzetpolitikát, illetve a magyar-magyar párbeszédet választották - mondta Sándor Krisztina. Szerint azonban nem kizárt, hogy a román államfő mégis eljön, a hivatala már érdeklődött a tábor programja iránt, kapott is egy változatot. Azt nem tudni még, hogy Basescu, ha eljön,  tart-e előadást, de ezt sem lehet kizárni - fűzte hozzá a főszervező.

Szerinte az idei tábor egyik újdonsága, hogy különleges teret kap a színház, külön színházi sátrat is felállítottak. Az idén először közönségtalálkozót is szerveznek a fellépő együttesekkel - mondta Sándor Krisztina, hozzátéve: "Arra számítok, hogy a tervezett politikai és közéleti témájú előadások megfelelő minőségűek lesznek, hosszú hónapokra meghatározzák majd a közbeszédet".

A nyári tábor első napján, kedden, még nagyban folyt a programok szervezése, az érkezők felállították sátraikat, és ismerkedtek egymással. Este a Kaláka, a Kiscsillag és a Budapest Bár koncertje "adja meg a kezdőhangot". A hivatalos megnyitót (Összenő, ami összetartozik - Tusványos 22 címmel) szerdán délelőtt tartják Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Németh Zsolt külügyi államtitkár részvételével.


Tavaly is Tusványoson találkoztak
Tavaly is Tusványoson találkoztak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: